November van, sötét napok
Felhő takarja a napot
Lelkem mégis napsütötte,
Ilyen egy november szülötte.

    A két tiszt nagyot nevetett Debrődi strázsamesteren, mikor arról beszélt, hogy a rájuk bízott legény nem itta, hanem magára kente a pálinkát.

- Béla, hogy kerültetek ide?- ugrott Majnihoz Vadász százados, és a kebelére is akarta szorítani, de mikor látta a bekötözött fejét, csak keményen kezet rázott vele. A legény elmondta az útjukat Kenyhecről egészen Osgyánig.

Esik eső, eresz csepeg
Elbújnak most az emberek
Kertünk fái is pihennek
Nézelődnek, elmélkednek.

Réges régen volt egy álmom
Van egy széplány, nagyon távol
Csak reám vár, de szép mámor

Csak egy pillanatra került öntudatlan állapotba, és arra tért magához, hogy Erzsike a testével védi őt. Mikor a szemét is kinyitotta, fekvő helyzetében csak bocskoros lábak sokaságát látta, és feltekintve husángokkal, fokosokkal hadonászó kezekre, és tót nyelven ordibáló legényekre lett figyelmes.

Nincsenek határok,
szív szabadon szállhat,
Átrepülhet hegyet,
pusztát, rónaságot.

Sűrűszemű esőnek zörgése
Kopogtatta házunk tetejét
Telefonunk sürgető csörgése
Napfényt hozott, lelkünk melegét

   Fontolgatta, hogy egy bozótos helyen megszöknek, hiszen a pásztor előttük haladt, de elvetette ezt a gondolatot. A kutyákat talán le is tudná valahogy rázni, de minek szöknének, hiszen semmit el nem követtek.

Várlak, drága gyermek,
Véremből a vérem
Virágokból, csillaggyöngyből
Játékod készítem.

Öreg tölgyfa áll a domboldalon
Koronája nagy és szelek tépte
Nem egy ága helyén sebhely tátong
Törzsén látszik évszázadok lépte.

Merre induljon? Ha a hegyközt választja, és Tokaj felé veszi útját, ugyanazon az úton halad, ahonnan Klapka vitézei jöttek. Mehetne Mád irányába, vagy Hatvan, Miskolc felé. Hová menjen?

Majni Bélát azon a márciusi hajnalon, mikor Kocsos Erzsikét a frissen hantolt sírnál találta a Felső Tiszai Hadtest ügyei kicsit sem érdekelték.

Nincs időnk egymásra,
Nincs időnk másikra,
Nincs időnk beszélni,
Nincs időnk szeretni.

   Aki a betyárromantikában jártas, vagy olvasott valamit a régi betyárvilágról, és betyároktól, talán nem csak a mi „jómadarainkat” ismeri, mint Angyal Bandi, Rózsa Sándor, vagy Sobri Jóska, hanem a Fel

Falu végén van egy kis ház
Domboldalon megbújva.
Szerényen húzódik hátra
Eltakarja hivalkodó
Toronymagas palota.

Meseszerű ködfátyolban
Tekintek a távolba
Reggelenként felébredve,
Szinte éber álmomban.

Őszi szelek fújdogálnak,
Hidegek a reggelek,
Hegyek felől közelednek
A sötét, komor fellegek.