Laci este sem jelentkezett, csak rövid írott magyarázatot küldött, hogy sajnos egész nap sok a dolga, Marika próbált az olvasásba temetkezni, de ez nagyon nehezen ment, mert a gondolatai egészen más irányba terelődtek.

   A két fiatalasszony könnyen összebarátkozott, hiszen nagyon sok közös vonásuk volt.

Lacinak annyira jól ment a válalkozása, hogy kénytelen volt könyvelő és titkárnőt alkalmazni, mivel egyedül nem győzte ezeket a munkákat.

Karon fogva, de mindketten gondolataikba merülve sétáltak. Marika először az ételt tette Laci elé, és mikor a férje megvacsorázott, ő is mellé ült.

Esténként sokat beszélgettek, tervezgettek, közösen gondolkodtak. Az első napokban csak úgy a semmiről a ház szépítéséről, vagy akár a focicsapatról.

- Te mondtad, hogy akármilyen eredményt hoz a vizsgálat, közösen megoldjuk.- figyelmeztette a férjét Marika, mikor reggel az autóba ültek, hogy megtudják, mit hoz számukra a jövő.

    Nagyon zord, kemény tél uralkodott az erdőkön, mezőkön és réteken.

Persze, az a holnap azért elég nagy túlzás volt. Igaz, hogy másnap mindketten bejelentkeztek a kivizsgálásra, de időpontot csak két hét múlva kaptak. Laci már nagyon szégyellte a hirtelen durva kirohanását.

Mindenkitől őszintén bocsánatot szeretnék kérni, hogy a Lánc,lánc, eszterlánc c. írásom folytatását egy időre kénytelen vagyok szüneteltetni. Sajnos édesanyám komoly (talán halálos) betegen fekszik a kórházba, és édesapámat nem lehet egyedül otthon hagyni, ezért ingázok Királyhelmecről Kassára, mert az öcsémmel felváltva próbáljuk megoldani ezt a gondot. Ezért  nincs időm, és hangulatom  az íráshoz. Mindenkitől bocsánatot kérek, és igérem hogy idővel folytatom az írást.

Vajda Laci

A lagzi csodálatos volt. A fényképek sokasága is bizonyította, amelyeket most, pár héttel az esemény után a „férjecskéjével”, ahogyan Lacit az esküvő után szólította Marika, nézegettek.

Éppen csak véget ért a régi, a majd egy fél évszázados rendszer. Azóta a kezdetén fiatalok már rég öregek, nagymamák, nagyapák lettek. Felnőtt egy nemzedék, amelyik nem is tudta, milyen az a másik rendszer. Magyarok voltak, legalábbis az édesanyjuk magyarul tanította őket beszélni, de már kevesen jártak magyar iskolába, hiszen Szlovákiában éltek.

Kalapos Pali már hajnalban kiosont a pincéből. Nem törődött Ferenc fiatal úr intelmeivel, hogy lapuljon ott, amedig a vész elmúlik.
„A lapulás a te mesterséged.“ – gondolta Pali, és a Szakaly patak partján növő bokrok takarásában a kocsma felé igyekezett.

A Szlovák Magyar határ átkelése a nyolcvanas években már nem is volt olyan macerás. Igaz, hogy a vámostól függött, hogyan is fog lezajlani az ellenőrzés, de általában semmi gond nem akadt.

Töprengve ülök a számítógépem klaviatúrája elött, és sok-sok fenkölt, nagy gondolat jár a fejemben. Mi a HAZA...? Én csak egy szóval tudom kifejezni. Bizonyos szempontból MINDEN!

„ A három kenyheci honvéd biztosan becsületesebben védi a hont, mint sok évszázados jogokkal felruházott nemes.“ -gondolkodott Vadász főhadnagy.

Persze, Palit sem kellett félteni. Nagyon jól tudta, hogy itt már nem babra megy a játék. Gondolkodott, hogyan tudná lerázni a három koloncot, de úgy, hogy ő ne kerüljön bajba.

Mivel Vadász József nemzetőr főhadnagy a felső-tiszai hadtastel Tokajban tartózkodott, a kenyheci fiúk kicsit fellélegehettek.

A visszavonuló magyar hadak inkább a pesti (vagy miskolci) út vonalán elterülő falvakon mentek keresztül.