19 óra 5 perc

  Este volt. Hűvös őszi este. Csak néhányan lézengtek az utcán. Péter komótosan ballagott hazafele. A mai nap számára nagyon nehéz volt. Tárgyalás, tárgyalás hátán. Fáradtságot érzett, figyelme lankadt. Csak arra gondolt, hogy még néhány perc és otthon van. Ott, szemben már látszik a lakás kivilágított ablaka.

Sok éve nem nézett tükörbe, kerülte mosdáskor és fésülködéskor is.
Most eljött az idő, saját maga is megdöbbent ráncai láttán. Haja szorosan hátrafésülve elkötve, szeme alatt sötét karikák, legörbülő szája mellett mély árok.

   Ha varjak keringenek a vár fölött, időjárás lesz, szokta mondani "Persze Pityu". A faluban csak így emlegették, mert szavajárása volt, hogy "persze, persze". Legényember volt, kalapját a szemébe húzta, huncutul nevetett, mikor a szomszéd feleségével beszélgettek a kerítésen keresztül, ami afféle gyepű volt inkább ágakból, apró kövekből rakva.

   Ma az iskola előtti terjedelmes park sétányát beborította egy hatalmas pepita szőnyeg, melyeket a diákok egyenruhája szőtt be, imitt-amott a hatalmas gesztenyefák árnyéka mintákat rajzolt a maradék kavicsos területekre.

- Figyelj rám egy kicsit! - kérte az anyuka fiától, aki teljesen belemerült telefonjába. - Dávid! Nézz ide!
Már készenlétben egy fotóra, próbálta felhívni magára a figyelmet eredménytelenül. Ekkor átült egy másik székre, közelebb Dávidhoz, és halk, de ingerült hangon próbálta visszahozni a valóságba.

Egy kis hevesi faluban laktam akkor. Itt béreltem egy kis házat, itt tudtam nyugodtan írni, alkotni. Csendes volt, nyugodt, el tudtam vonulni a világ zajától.

A folyosón sétálgatott fel-alá, hóna alatt a mankójával. A sétálgatás mondjuk túlzás, mert leginkább csak ugrált egyik lábán. Az orvos azt mondta neki, hogy műtét utáni reggel fel kell kelni bármilyen nehéz is.

Egy előadáson ismerkedtek meg.
Mindketten keresték, amitől több lehet az életük. Ezért jelentkeztek erre a tanfolyamra. A fiú késve érkezett, a lány akkor csak ezt vette észre, hiszen ő mindig, mindenhová pontosan érkezett. A késés bosszantó szokása az embereknek, gondolta, és többé nem figyelt a fiúra.

A gázolás 11 óra harminckor történt, még jóval ebéd előtt, a küküllői vasúti átjáróban. Egy Intercity vonat levágta egy középkorú férfi mindkét lábát. A mentők hamar kiértek és ellátták a vérző férfit, elkötötték a sebeit és hordágyra tették. A balesetet szenvedett férfi többször eszméletét vesztette, de úgy általában jól volt.

Özvegy Gerberáné Széplaki Aranka gondolt egyet, fogta a szatyrát, amit még a volt férjétől kapott egy vásárban, és elindult a piacra. Megvárta szépen a buszt, jött is hamar, és felszállt az első ajtón, ahogy illik. Nem mutatta az igazolványát, hiszen ismerte a sofőrt, és hát látnivaló volt, hogy már jóval nyolcvan fölött jár.

Botrik ott állt, és várta a buszt, közben mindkét kezével a táskáját szorongatta, mert ki tudja, akármelyik pillanatban elvehetik tőle. Jobban féltette mindennél, pedig tudta, hogy már értéktelen, ami abban található. Siető emberek jöttek-mentek a járdán, ügyet sem vetve az ő aggódó pillantásaira. A menetrendet tanulmányozta, még fél óra, még fél óra, dünnyögte magában.

Várta az etetést. Látni nem látott, a szeme még nem fejlődött ki, de érzékelte az étel közeledtét. Száját tátogatta, egyszer csak megérezte a finom, édes ízt, és nyelte, nyelte a táplálékot. Amikor megtelt, visszahúzódott fészkébe, picit még mocorgott, majd elaludt.

Eszter próbált visszaállni megszokott életébe. Sokat volt együtt lányaival, nagy kirándulásokat szerveztek, férjével elutaztak hétvégére és végigbolondozták a két napot. Úgy érezte, minden visszazökkent, jól van, és vidáman nézett fel a csillagoktól ragyogó égre. A hétfő ugyanúgy indult, mint bármelyik másik hétfő. Dalma és Kéti apjukkal mennek ma az oviba.

Kicsit korábban keltem a kelleténél. Hűvös hajnal volt. Csináltam kávét, hátha kizökkent a félbehagyott álmaimból. Forró kávésbögrémet szorongattam épp, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Csengő nincs, mert általában nem várok senkit. Felesleges. Nyitom az ajtót, miközben átjárta a forró bögre éltető melege az egész testem. Jólesett így korán reggel.

Hüvös márciusi este volt. A szél, amely magában hordozta még az esőcseppeket, így az eső után kellemetlenűl próbált bebújni a kabátom fölhúzott gallérja mögé. A lecsapódott pára szinte marta a börömet. Siettem haza, amúgy sem éreztem magam jól. Láz motoszkált bennem, és lábaim sem akartak engedelmeskedni. Testem erőtlen volt és kiszolgáltatott.

Eszter az ablakból nézte az udvaron játszó gyerekeit. A medencénél pancsoltak, élvezték a nyári nap melegét. Betty ott feküdt a fűvön, néha felemelte a fejét, vigyázott a lányokra. Dalma és Kéti önfeledten, gondtalanul csobbantak a vízbe. Kettő hét telt el az idegen férfi felbukkanása óta, és Eszter nem tudta kiverni a fejéből.

Eszter bevezette a nappaliba a férfit, aki diszkréten körbejáratta tekintetét.
- Nagyon szép a ház. - mondta.
- Köszönöm szépen, a férjemmel közösen álmodtunk meg minden részletét.
- Mivel foglalkozik a férje?

Verőfényes, gyönyörű májusi nap volt. Egész lassan sétálva ballagtam át a téren. Volt még több mint 15 percem a megbeszélt időpontig. Az épület a tér túloldalán volt, tehát nem kellett nagyon sietnem. Közben néztem a siető vagy unottan sétáló embereket. Olyan békés. szerethető volt minden.