Első rész

   Ragyogóan sütött a nap a városban, amikor Teréz elindult otthonról. Ma élete fordulópontjához ért. Tisztában volt a nap fontosságával, hiszen kiderül, mire volt elég az eddigi évek kemény munkája. Csinos kis kosztümében beült a volán mögé, és hálásan nézett fel az égre.

Minden nap egyformán telt, kiment a sziklákhoz, és nézte a tengert. A lágy hullámokat, a csillogó vizet, a távolban lágyan felszálló párát. Reménykedett még mindig, hogy felbukkan az a hajó, ami már egy éve eltűnt.

Melinda igyekvő, korán érő típusú lány, testvérei közül mindig kitűnt kitartó szorgalma és leleményessége. Egy kisebb város melletti tanyán éltek szüleivel. Csendes, szép környezetben. Szépen teltek az iskolásévei, majd elérkezett a továbbtanulási idő, szép szakmát választott magának, mivel jó kézügyessége volt, a cukrász szakmát szerette volna kitanulni, fel is vették. 

      Ez az esemény a vizitdíj bevezetése után pár nappal történt. Orvosnál voltam éppen, s az ott történtek még a mai napig is oly elevenen élnek bennem, mintha csak pár perce történtek volna.

       Az én apám nagyon szép, majd két méter magas, sudár, izmos testű férfi volt. Az asszonynép bolondult utána, szegény anyám nagy bánatára, de apám hű volt a szerelmetes asszonykájához, mégis ő volt a család fekete báránya, a falu rossza.

1920-at írtunk.

Jenő, miután visszatért a háborúból, sebesülten, csalódottan, bal szemét elveszítve, üvegszemmel pótolva a szülői házhoz ment. Szülei - a történtek ellenére - örömmel fogadták, ápolgatták, mindent megtettek, hogy a kedvében járjanak. Egy ideig nem is volt probléma.

   1914-et írtunk. Az első világháború kemény időszakának első éve. A háború az európai nagyhatalmak érdekütközéseinek következtében tört ki. Ezek 1914-ben két nagy szövetségi rendszerbe tömörültek: az antantba, melyhez Franciaország, az Orosz Birodalom és Nagy-Britannia, míg a hármas szövetséghez Németország, Ausztria-Magyarország és Olaszország tartozott. 

1900. december 15.

Megszületett egy új remény, egy új élet.

Nincsenek szülők - de van árvaház, vagy inkább lelencház?

- Nézd, Apu, integet az angyal! – mutat a rózsaszín kabátos kislány a magasba.
- Gyere már, elkésünk! – mordul a férfi fel sem pillantva, miközben keresztülvonszolja a téren.

Róza mamák emlékezetére

1. Stefan a házzal szemben, a járdán állt. Az épület ismerős volt, de az ablakokat már kicserélték, az erkélyen virágok zöldelltek, a nagykaput pedig átfestették kopott szürkéről barnára. Valamikor a kilincset is alig érte fel, most pedig egy ősz, kissé hajlott hátú öregúr volt nyakkendőben, zakóval a karján. Ekkor nyílott a kapu, és kilépett rajta egy lány.

Mikor a kaszás átvonul a tájon,
életünk függ hajszálon.
Ilyenkor a sorson múlik,
testünk vajon porba hullik?

          Június hónap végén született meg ez az igaz történet, amelyet most elmesélek. Éppúgy indult a nap, mint bármely más hasonló nyári napon.

Sanyi és Éva városban nőttek fel, szerető családi légkörben. Mikor elhatározták, hogy közös életet kezdenek, közös terveket szőttek, amely szerint esküvőt tartanak Isten és ember előtt, annyira bíztak egymás tartós szerelmében, szeretetében, hűségében.
Sanyi így szólt szüleihez :

   A faluban tánciskolát indítottak. Teca és Panni beiratkoztak, szorgalmasan jártak, és megtanultak táncolni. Nem csak a lépéseket, hanem partnerrel is, mivel akkor társastánc volt a divat. Időnként össztáncot rendeztek, amelyre bárki kapott belépőjegyet. Lehetőség nyílt arra, hogy új partnerekkel is gyakorolják a tánclépéseket. Egyik alkalomra készülődve Panni így szólt: