1976-ot írtunk. Fiatal voltam, talán még naiv is. De szívem alatt egy új életet hordoztam. Egy folyton mozgó, apró kis életet. Már a kilencedik hónapban jártam, nem láttam azt, ami a talajon másoknak egyszerűen látható volt. Egy formás és állandóan mozgó pocak ezt megakadályozta. Számolgattam, még van négy napom és megtörténik, ami minden anya számára a legszebb és legnemesebb érzést jelenti.

Legszebb emlékek között, tartalak számon,
édes Múzsám, még virágzó Gyöngyvirágom,
ahogy rátekintek a rólad készült képre,
vajon meddig lehetsz, szívem közepébe.

Ám nekem te örök hajnalcsillag leszel,
lelkembe zene, verseimhez eledel,
érett szép gyümölcse vagy, a termőfának,
végtelen óceánja vagy a boldogságnak.

Kitakarta magát a május tavasza,      
de belerondított betegség panasza,
talpamon fekély, a kisujj amputálva,
pünkösd így talált, egy kórházi ágyba.

Hozzám látogató, csak nővérke és orvos,
bal kezemen infúzió, jobb az csonkos,
majd egy nap a telefon kedves dalt játszott,
Nagykállóra, Máriapócsra irányzott.

„Apák Napján” emlékezem
A drága , jó Édesapámra
Ki mind a hat gyermekét
Ölelő karjaiba zárta

Mindig volt hozzánk
Kedves szava, szólása

Köszönöm a jó Istennek

Szerető Édesapát adott nekünk
Ki példát mutatott az élet göröngyös útjain
Küzdő történelemben is védte éltünket
Háborúban, sem utána nem vesztette el hitet

Édesanyám, lelkem
(Anyák napjára)

Édesanyám, lelkem
Reád emlékezem
Anyák napján már
Nem köszönthetem
De örökké szereti őt szívem

Édesanyám, lelkem
Szeretettől csordult szívem
Ott élsz szívem közepében
Nagyon jó Édesanyám voltál nekem

Köszönöm, Istennek, hogy anyám lehettél!
Karodra vettél és ajkadhoz emeltél.
Köszönöm, hogy vártál és mindig szerettél,
Bíztál bennem, mert mást nem is tehettél.

Mikor vihar sodort messze távol tőled,
megbocsátott érző, anyai szíved.
Kevés idő jutott mindkettőnknek jóból,
Nem is értek másból, csakis a jó szóból.

Mire megszülettem, te már elmentél.
Messze, távol jártál, velem nem lehettél.
Emléked nyomáról beszélnek a fák is,
Levelek suttogják, ágak hajladozzák.

Jó ember voltál, mind ezt mondják rólad,
Hiszek minden szónak, mert a szeretetről szólnak.
A szeretet az örök, bízhatunk benne,
Lelket felüdítő, a háború itt vesztes.

és legördült megint az arcomon
egy utolsó és fájdalmas könnycsepp
mint azon a végső, bús alkonyon...
hisz akkor lett minden törékenyebb

ott voltam melletted, édesanyám
próbáltalak újra éleszteni
de láttam, már hívott édesapám
s én szerettem volna üvölteni

elmúlt negyvennyolc év, mióta elmentél
de a fájdalom még mindig nem tompult
s a negyven év emléke, amit megéltél
továbbra is eleven, meg nem fakult

köszönöm neked, hogy édesapám voltál
hogy úgy neveltél, mint egy jó barátot
focizni és bokszolni is tanítottál
és szkanderben legyőztem a családot

Ahogyan lelkemben mámor,
Apai hegedű rezgés,
Ugyanaz a mostohámtól,
A szép citera hang pengés.
 
Téli estéken vigadtunk,
Bátran egymással táncoltunk.
Felolvasását hallgattuk,
Ilyenkor oldottak voltunk.
 
Bezzeg mikor jött a tavasz,
Kezdődött a kinti munka.
Szigorú lett apánk hangja.
Nem lehetett senki lusta.

Édesanyám áldott lelke,
Apát is pótló munkával.
A sorsunkat egyengette,
Vágyott teljes boldogságra.
 
Özvegy férfi hat gyermekkel,
Kereste a biztonságot.
Anyukámmal emelt fejjel,
Kötöttek új házasságot.
 
Ott hagytuk a bús kesernyés,
Rezgő nyárfás otthonunkat.
Öleltük a sok testvérkés,
zengő-bongó jó sorsunkat.

Simulnak a kies tájba,
Piros tetők fehér falak.
Erdőn susog rezgő nyárfa.
Suttogó szél szárnya alatt.
 
Boldog évek élénk házban,
Két kis lármás lány gyerekkel.
Szőlőtőkék gyümölcsfákkal,
Ágat húzó bő terméssel.
 
Édesapám díszt faragott,
Kiskapura kerítésre.
Akkor újként fülhallgatós,
Rádiót alkotott szépet.

Szívküldi - Apunak

Három évtizede
csillagszemed látom,
nem múlik hiányod
e földi világon.

Szívemet simítja
ében-hajad fénye,
gyengéd szereteted
megannyi jelképe.

Önmagad alkotta
kedves esti mesék,
szavaid, tetteid
kedvemet keresték.

Ő az ANYÁM

Somogy-országnak volt Ő a kincse,
meg is született szüretre,
kalandos volt életútja,
csónak vitte míg ölelte anyja.

Édesapja öröksége,
utat talált délvidékre,
így ott éltek úgy öt évet,
de ott sem leltek menedéket.

Korán ébredő kikelet,
Hóvirága buzgón csenget.
Rügyet bont, virágzik a táj,
Gyönyörű vagy magyar hazám!

Az ősszel elvetett magvak,
Búzaföld zöldjében laknak.
Szőlő rügyez dombnak ormán,
Szeretlek szép Magyarország!

Gyárak buzgón üzemelnek,
Játszanak a kisgyerekek.
Diáksereg tanulni jár,
Okos fejből nincsen hiány.

Fától-fáig vékony cérna feszül,
a hulló levél lent összevegyül,
színes foltok mint talajtakarók,
szélnek lesznek mit zörgőn felkapók.

Köti-szövi hálót szorgalmasan,
levél néha ott ragad álmosan,
reggeli harmat vidáman csillan,
én már többször bele gabalyodtam.

Ó ti ötvenhatos ifjú harcosok,
 Kísért benneteket balsorsotok.
 Igazság fegyverével kezetekben,
 Lángoló szívvel utcaszegletben.
 
 A szabadságért hősként küzdöttetek,
 Kockakőre hullt lelkes szívetek.
 Igazság eszméit avar takarta,
 Évek múlva kikelt annak magja.
 
 Könnycsepptől ázik rátok emlékezve,