Megint itt vagyunk... és megint
ülünk egy szűk kórházi ágyon,
s míg az élet egyet legyint,
életed múlik egy hajszálon.

Álmomban láttalak,
Emlékeim között,
Homályos képeket,
A csendes perceket.

Halovány orcádat,
Törékeny testedet,
Terhek súlya alatt,
Megroppant térdedet.

Jöttél velem szemben,
Rég áhított szempár,
Elmerultem benne,
A múlt köszöntött rám.

Szeretlek Anyácskám!

Anyám, édesanyám mosolyogj ma rám,
úgy, mint régen, kicsi gyermekkoromban,
hogy régi, kisded, játszi boldogságomat,
egy röpke percre visszaálmodhassam.
 
Régen volt nagyon, még sűrű barna hajad,
nem koronázta be a derűs, ezüstös alkonyat,
Szép voltál és mosolygósan üde, fiatal,
- én felnéztem rád és imádtalak.
 

Két karoddal megöleltél
Karjaidban elringattál
Ha rossz voltam megdorgáltál
Ha jó voltam, simogattál
Ha beteg voltam virrasztottál
Ha távol voltam megsirattál
Kiskapuban mindig vártál

Két gyenge karodban tartottál,
amíg kicsi voltam, ringattál.
Nehezen jöttem, de te vártál,
és ha bánkódtam, vigasztaltál.

Édesanyám mosolya,
mint a nyíló rózsa
Édesanyám ölelése
mint a lágy kenyér
Hozzá semmi fel nem ér
Édesanyám jó szíve
a tavaszi nap fénye
S minden testvérem belefér t /6!/

Anyák napjára

Miért csillog könny akkor a két szememen,
ha oly sok év után is rád emlékezem,
hétköznapok monoton egymásra telnek,
de rád nem csak Anyák napján emlékezek.

Akik boldogan hallgatták
Gyermekük első szívverését
Vigyázták minden kis rezdülését
Értették gyermekük üzenetét

S mikor megszületett a várva várt csoda
Édesanyának volt a legboldogabb mosolya
Minden mozdulatát vigyázták
Szeretett gyermeküknek az édesanyák

Magamban mindig tereket hagyok,
hiába izzaszt nyár, szorít a tél,
bennük él még Anyám, ki rég halott,
és szól hozzám, ha hallgat is mesél.

Tudta, én nem hittem, gyorsan elmegy,
a világ üres lett, csendes a ház.,
képek, tárgyak, nagy rideg termek
maradtak csak, és az örök gyász.

.Eljött ez a nap, mint minden évben
Hóvirág köszönt szerényen
Női szívet a szeretet boldogítja
Béke öleli át e szép napra

Látjátok milyen szépen süt a nap?
Kedvesen sugara simogat
Virágok nyitják kelyhük
Madaraknak is vidám énekük

Várom jöttödet,
A télnek végét,
Napsugár melegét,
Tavasz kezdetét.

Nyár múlását,
Kalász aratását,
Kévék kötését,
A megelégedését.

Várom jöttödet,
Csöndes léptedet,
Halk hangodat,
Szerető szívedet.

Igéző szépséged,
Meleg ölelésed,
Szellő ringató,
Sugárzó békességed.

Nő vagyok, egyszerre szelíd, kedves, de vad, 
Két karom tárom, ha ölelésem kéred,
de bezárkózom, ha nem érzem bizalmad,
s félek, ha csorbát szenved őszinteséged.

A nő olyan, mint a hóvirág,
az újjászületés hírnöke,
karjában kitárul a világ,
méhében a jövő gyermeke.

                Nőnap ünnepére.  /Pályázatra/

Három szál liliom nőtt szüleim kertjében
Kinyílt a kis bimbó, kivirult kéken
Szüleink nagy örömére
Tiszta égbolt ragyogott mindig felette

Édesapánk meglepte a három virágszálat
Szeretettel ölelte Édesanyánkat
Mikor eljött a nap, hisz vártuk már nagyon
Virágcsokorral köszöntötte az ünnepnaposokat

Gyere bátran, és kérdezd meg őket...
ki tartja össze a kicsi családot,
ki simítja gondban ülő homlokod...
kérdezd hát, mért szeretjük a nőket?

NŐ – SZIROM Pályázat.

TAVASZ SZERELMESE
Tavasszal kiskertembe jöttél,
majd szívembe is beköltöztél,
hogyan írjam le ezt az érzést,
hiszen te adtad meg a végzést.

Amikor Rád nézek félve titokban,
a megszokott nyugalmam rögtön elhagy,
felgyorsul pulzusom, a szívem dobban,
mert Te nekem a legszebb teremtmény vagy.
Könnyedén lépkedsz tavaszi pázsiton,
felizzik Tőled bús, szerelmes lelkem,
csak a bőrödről, ajkadról álmodom,
nélküled eddig nyugalmam nem leltem.
A bú, a szenvedés nyomban elenyész,