A vallomásban mindig te is benne vagy,
mert elolvasol, élményt keresel.
Észre sem vesszük, kezünk kézfogásban van.

Álmokat szőttek, 
a sötét éjszakák,
rózsaszirmok fedték,
hosszú utad porát.

Már megint egyedül, és mindig csak magam.
Kicsit fáj az élet, és törékeny szavam.
Mégis sorsom hajt előre,
Völgybe-e vagy hegytetőre
Nem tudom… nem tudom, csak lépek hallgatag.

Megkérdeztem a dalos madártól
Miért énekel a boldogságtól?
Megkérdeztem a tavasz nyíló virágától
Miért nyit ki, mikor jő a kikelet?
Megkérdeztem a felhő vonulástól
Miért hozza az esőcseppeket?

Hülyeségeket beszélnek, a felnőttek.
Még nem tudok rá válaszolgatni,
de a bugyromban gyűjtöm a véleményem.

Furcsa álmot, mit éj hozott,
boszorkányok ott repdestek,
szántották a nagy, sötét eget,
seprőn ülve, így versenyeztek.

Te vagy a Dal!
Te vagy az ének
Szép hangoddal a versek élnek!
Örömet adsz az emberek szívének!

Tán nem létezik még -
olyan ember e-honban,
ki szerelmes ne volna,
a mi Balatonunkban.

Nélküled nem lesz több tavasz,nyár!
Élet sivár, nem ragyog a napsugár!
Szomorú ősz jön, hulló falevéllel!
Örök fagyos tél köszönt hóeséssel!

Nélküled, nem lesz több kacagás!
Szomorú a lélek, fáj az elmúlás!
Nem szólal meg tavasszal a rigófészek!
Fecskék, sem a gólyák nem jönnek meg!

Vinnélek magammal
csodás szép helyekre,
vinnélek kedves
óceán mélyére.

Mohos malomra
Rászállott a doh...

Hallgatom a csodás, hegedű dallamot,
nem látom még, ki játszik a vonóval,
kinek ujjai nyomják le a húrokat,
olyan mint költő játszik a szóval.

Ülök  ez elhagyott szobában, magányban
Ide régóta nem nyitott be senki sem!
Régiek már a tárgyak,
Csak ők tudják, mit jelentenek nekem!

Kinyitom könyveim elsárgult lapjait
Oly sokat olvastam már, teleírt sorait
A múlt homályában csendben elmerülve
Gondolataim visszaszállnak, sors tükrébe nézve!

Már Pálfaluban zengi szét,
azon tavasznak fájó emlékét,
mikor hallotta ezt a mesét,
egy álmodott szerelem kezdetét.

575575
Sokszor megnézem amit adtál. Képeid,
lényed, s hogy velem voltál: múltidő.
Együtt kellene nézni a képeidet,

hogy a múltidő varázslatából, mindig
megszülessen a jelen, s a jövő
áhított barátsága, a szeretete.

Paradox világ a képek tükrözése,
valótlansága, a valóságnak.
Sohasem érintheted, csak nézni lehet.

Mint sellőt, ahogy kivetett a partra itt

Bájos szépséged mint tünemény,
szétszaggatta a zord sötét éjszakát,
fényt és derűt vittél oda is, ahol
harag osztotta eddig, gondolt igazát.

Szép napsugaras reggelre ébredtem
Bodza virág nyílt, a kertünkben észrevettem!
Édesapám kértem!- Szedjünk bodza virágot,
Sok nyílt belőle, itt, amott!