Régi buli, világ dili:
kiborult a csernobili.
Nukleáris bél szindróma?
Hogy betojt a vörös Róma…
Mi nyers illem, mi bősz jellem:
töketlen a tőke ellen!
Szétterjedt a gáza bűze,
mindent bevont lázba, tűzbe –

Homokdomboknak karéjában,
ahol van szűkebb kis Hazám,
ott a Rigoc erdőinek illatában,
vadvirág fakadt lábam nyomán.

Itt tengetem most napjaim a Földön:
az „élet” nevű büntetésem töltöm.
Mit követtem el a szellemvilágban?
Hát ott sem minden teremtmény hibátlan –
nem hittem a tant: angyalpapok szavát,
a túlvilágról ide ők dobtak át.
Nem lelem helyem, itt olyan idegen –

eső esett vizes a rét
tavaszidőn ízes a lét
kénsárga a repceföld
a csizmája persze zöld
fent az ég üde kék
az Isten ügye szép
bízhat az ember
bár néha nem mer
a béke szent
ha beköszönt
hass alkoss
hess balsors
házat

Kicsit macis vagyok,
kicsit Terminátor –
nappal inkább félek,
éjjel vagyok bátor:
sárkányok felett csak
álmaimban győzök –
olyankor leváltom
Sárkányölő Györgyöt.

Valami érzés jár bennem mostanság:
Mint hogyha lelkemet pillangók csapdosnák.
És ők csak repkednek, repkednek tétova.
Én nem tudom mi ez, de nagyszerű csoda.

Kiált a Föld vigyázzatok!
Reng hatalmas haragja
A tűzzel, vízzel ne játszatok!
Eljön a bosszúállás napja !

De az ember felelőtlen pára
Nem figyel a Föld kiáltására
Tűzzel, vízzel, tudással pusztítja
Az élő természetet bántja !

Az ember csak térül-fordul,
egyszer jól jár, máskor pórul:
pénzét szórja, aztán koldul.

Rajtam kívül már csak a Jó Isten tudja
egyedül létben mennyire fázom.
Gyötör éhség, szenvedés. Hol vagy barátom?
.
Tehetetlenül, messzire tekintenek
a madárszemek. Elérhetetlen
már a fészek, s életem. Mi lesz énvelem?

Totemoszlop.,Ott a tűz lágyan, nyaldos.
Parazsat tartok, fájdalom éget.
Be kéne venni titkon valami mérget.

Ragyog a nap tüzes a sugara
A tó tükrén, mint, ha
millió tündér táncot járna
Tavasz van, tavasz!
Madár dala zengi
Nyílnak a kertek,
mezők, erdők virágai

Köszöntelek tavasz ,
eljöttél végre.
Eső után szivárványt
csalsz az égre.
Kinyílt az orgona lila virága
Köszönt minket :
Anyák napjára.

Vagyok hát ki vagyok,
csókjaidra szomjazok,
akármilyen vénségben,
fénynek fényességében.

Tündérszép szemedtől jéghegyek olvadnak.
Hogyan is lehetnék értője szavadnak,
Ha e pillantásnak rabja lettem, rabja!
Talán nem is tudom önteni szavakba.

Csak zárvány, törékeny légburok..
Mezei István

Elszálltak az évek, elfogytak az érvek...

Tegnapok vihara ma is itt van velem,
a honfoglalóból leigázott leszek,
recsegnek, ropognak délen a limesek,
mert minden napom sorsdöntő történelem.

Békét féltő félelmemben
Átkarolt az Isten
Hazát féltő reszketésben
Nyugalmam nincsen