/2O13.O1.12/

Tanult-e valaha, s ha igen, tudós-e
Dákóföld havasi embere, Tudose?
Milyen okos tanból van doktorátusa,
ha úgy izgatja a székely haláltusa,
hogy Csaba királyfi kései fiait

Hallgattam a dalt, zongorista játszotta
Szállt az egekig a dal, s szép hangja
Lélek dallamát szívből játszotta
Hol magas, hol mély hangokat adta

                            Április 8-ról szóljon az ének

Hát elmúlt már Karácsony,
majd szilveszter is és Újév,
vízkereszt után újra vígság,
farsang, esküvő, a nász éj.

Legújabb Ramszesz piramist épít –
ne legyen olyan üres a sivatag:
fáraók múltját tettek dicsérik,
elfeledik őt, ha ebből kimarad.

Az igaz keresztényi szeretet
Mezei István

Felettem nincs ég, valamibe mégis
kapaszkodnak a csillagok,
néha kézen fogják egymást

Görcseidet fejsze vágja szét...

Kiált a Föld, VIGYÁZZATOK!
Hol vagytok ti bús BÉKE galambok? 
Miért nem turbékoltok?
Talán elment kedvetek, s megfagytok?
Szóljatok már, hogy felfordult a világ
Hogy gyökerestől kifordult a fa, letört az ág
Rét kipusztult, nem nyílik nyárban virág
Hogy ember, embernek farkasa
Nem volt emberiség, ily önpusztító soha

Ennek a kornak se íze, se bűze,
nincsen Krisztusa, árva hegedűse.
Nem feszül fölé ölelő szivárvány –
nem állt a világ még soha így árván.

/Kiss Rita, Rajka/

Rita virágai Sissinek is nyílnak
Összeköti velük a jelent s a múltat
Gödöllőn csodálják, Pesten és Budán
Új művész nyitja virágát
Paverpol technikán

Színes páva tollát mindenki csodálja
Alkotásait dicséri, aki csak látja
Jó szívét osztja, felnőttnek, s gyereknek
Nem sajnálja tudását megmutatni mindenkinek

Sosem volt ilyen pimasz a tőke.
József Attila félnél-e tőle?
Vetnéd-e fejszéd az undok tőre –
szilánkosodjon átkozott bőre?

Ha én lányka volnék,
mindig csak dalolnék.
A rózsám szívére

Szipogva, könnyes révületben
búcsúzunk tőle – immár halott.
Amit nem ismerünk fel életünkben –
az eredendő törvény – ím, rá hatott.

Amikor kisül a rétes,
az élet olyan lesz, mint a telihold –
az ember, amit akkor érez
az éden maga, pedig tán sose volt.

Tegnap még jégvirág 
Nézett be az ablakomon
Ma napsugár ragyog az arcomon
Felolvasztja a jégpáncélt a földeken

Takarodót fúj az Ó év
eggyel több a talicskába,
melynek súlya úgy növekszik-
ahogy évek rakódnak puttonyába.