Röpképtelen gubbad a lelkem –
szárnyát szegte kardos rémület:
csak vacog magába tekerten,
kalitja éjsötét, mély üreg.

November van, sötét napok
Felhő takarja a napot
Lelkem mégis napsütötte,
Ilyen egy november szülötte.

/Cserhát Művész Társaság
néhai elnökének/

Elmentél Évánk, Cserhát Nagyasszonya
Kedves mosolyod mindenki hiányolja!
Verseid nekünk örök irány mutatók
Hozzánk írtad, a szívünkhöz szólót

575575

Gondolatsorod sorba, egymásután, ha
elsorolod, zárt körtánc. Visszatérsz
ugyanoda, ahonnan elindítottak.

Méltósággal feszülsz az égnek Badacsony,
a felhők könnye hull bazalt homlokodra.
A Nap bújócskát játszik a vízfodrok felett.
Így szendereg a Balaton, alvón mereng.

Nyugtass meg, hogy
nem lesz semmi baj,
és jó apám úgy ragyog
mint régen.

Őszi napsugár festi a fákat
Sárguló a levél, elhagyja az ágat
Búcsú nélkül, halkan hull a földre
El kell válni, el kell mindörökre

Erős voltam én és bátor:
tejet loptam az anyámtól.
Pereltem, ha nem szerettek,
bevéreztem száz keresztet.

Sok napot töltöttem hazámtól távol
a  közelben, s messze Európától
távoli tájak csábítóan hívtak
csodás kalandok előttem megnyíltak

Valahogy mosolyra
kellene bírni az eget.

Mikor gyászzene hömpölyög az égből,
s templomi harangok törnek darabokra,
mikor tornyok dőlnek madarak röptétől,
s lángra kap ismét Mózes csipkebokra,

/Viktória 4.levele/
Süt a nap, csak úgy ragyog
Ma két éves vagyok
Jön hozzám sok barátom
Gyertyám fújjam tortámon
alig várom!

Van egy nap, mi rendre
lelkembe tipor:
mikorra felgyűlik
az egy heti por.

Sejtem ki vagy, s mi leszel,
szüless, hát meg!
Már vártam, és várok reád.
Ott leszek mindég melletted: