A Keleti-Kárpátok közepén,
Nagy sziklahegyek koszorújában,
Tarkő hűvös és lankás rejtekén
Élt három tündér a kastélyában.

Az utamat végigjártam,
Te voltál az örök társam,
Örömömben, bánatomban,
Bízvást Reád támaszkodtam.

Hajnal pírja hasad
Fákon látom csupasz ágakat
Öreg fámon egy levél sem ül
Holló károg fa ágára települ

Sarkady Sándor
verse varázsol
gyermeki lelket,
ébredezőt,

Már nincsenek tervek, kialudt az álom,
Sem elvágyódás, talán csak a képzelet,
Itt maradtam végleg, ez lett az otthonom,
Az evolúció engem itt felejtett

Ne hagyj itt Testvér,megfagyok!
Segíts felállni,mert meghalok!
Szóltak a könyörgő hangok
Don kanyarba áldozatnak vitt magyarok

Ötven, hetven év, vagy kilencven? Elmúlt,
minden marad, az idő már mögötted szalad...
Ma már, dédunokáid ősmagyar szemében
fürdik a hajnal, és a születő alkonyat.

Vadtól a szelídig

Friss hó takarja a régi szemetet,
figyelek rozsdás évtizedet és váltót,
egy kedves arcot hiába is keresek,
kapukig visznek tétova vadnyomok.

Kiált a Föld ,VIGYÁZZATOK!!
Hol vagytok ti bús BÉKE galambok? 
Miért nem turbékoltok?
Talán elment kedvetek,s megfagytok?
Szóljatok már, hogy felfordult a világ!

Ebben a hideg januári éjben
Feltekintek a csillagos égre
Száll,repít a gondolat
Keresem,kutatom csillagodat

Hajnal hasad,virág nyílik
Jégvirágba font üzenet
Jégcsapok az eresz alján
Tél festi a tájképeket

Eldobálom járdámról a havat,
Ami az éjjel nyakunkba szakadt,
Megfőztem napi kávémat közben,
Magam, macskám, kutyám megetettem,

Nekem a fény kell,
Neked az árnyék.
Neked a tény,
nekem a szándék.

Múló idő peremén, sebezhető életük 
útján ballag a nép karácsony felé.
Öreg-idős utcák lábához
simul a hű járda teste, ahol a régi
utcák, szíveket vezetnek a vágyhoz.

Mindezt valakivel megérni s hallgatni hozzá ezt a gyönyörű zenét.

Rideg szerelem

Arcod hamuszürke, hajad hófehér,
díszleted fagyott tó, borostás hegyek,
rideg vagy hozzám, én mégis szeretlek,
bár az ölelésedtől, mindenki fél,

Megálltam a Székely kapunál
Csodáltam faragott díszeit
Fejem felett fehér galamb szállt
Kapuba rakta fészkeit

Hideg van, pillámon csillan a jég
Fagyott ujjaim közt lobban az ég
Fázom, a szívem is csöndben remeg,
Míg a kismadár a fán didereg.