Olykor nézem az eget és az visszanéz,
az Isten tenyerében minden rész, egész.

Szürke reggelekben zsibbadt ébredés,
a lelkünk zárt, befagyott erődítmény,
nincs párbeszéd, elfogyott az érzés,
a görcsös kérdőjel ingerszegény.

a térdre rogytam
S nem tudtam ,hol vagyok
Imára kulcsoltam kezem
Uram segíts, magam vagyok

Nagy hegyeknek lankás alján
Róka pár élt,szép kis vackán
Rókalyukban négy éhes száj

Kacag a fillér,gurul a forint
A vén Európa beteg már megint
Halmokban dobált lakáskulcsok
Zsebeiket tömik a bankok
Mi lesz veled Te szorgos nép,

Puha csend ér az esthez,
összesimulnak az álmok,
ott élnek a szívedben,
ragyognak a sóhajtások.

Messze bolyongtam időben, térben,
hosszú utamról most hazaértem.

Hol az a hely,hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban
S tettekért egy nemzedék felel
Szenved egy határtalan elnyomásban !

Egyszer egy legényke
felmászott a fára
felmászott
felmászott
de letört annak ága.

Irgalmatlan jelent őriz a zaj,
az utcai élet árulja bűnös titkait.
Vértől zavaros térben futó élők
élik a nékik jutott sorsuk kínjait.

Nem hoztam vizet az Olt vizéből
Nem láttam belülről a "Szent Anna"kápolnát
Nem csónakáztam a "Gyilkos tavon"
Nem láttam búcsús sátrakat

Bújik ide, bújik oda,
zizzen tőle minden ág,
levelüket megborzolja,
kócos tőle a világ

Néha felvillan még bennem a tér,
mi rég zöld volt, most már az is fehér,
a telünk minden dühét kiéli,
véli, ereje emberfölötti.

...hittem benned...

Felmászik az ég lábára,
vagy a legmagasabb fára,
elcseni a telefonod,
míg a reggelijét hozod.

Drága Múzsámnak 

Az állomáson állt, sínek felé nézett,
elindult a leány, komótosan lépett.
Állát felemeli, az órára pillant,
szája szegletében halvány mosoly csillan.

Földig hajolt az este,
az ágyad mellé letérdelt,
csendjében a szobádnak
minden imát megismételt.

Ó ragyog a napsugár
Hosszú hideg vár
Tél foga húsodba vág
Hideg feni rád fogát