Gyermekek rajzolnak az égre,
bennük tiszta minden ragyogás,
trilla száll a madarak fészkére
 

Kancsendzönga havas csúcsán
Ifjú MAGYAR mosolygott,
Meghódított egy nyolcezrest,
Néhány percig boldog volt.

Az egyik csak lop, fosztogat, a másik
elnézi, és mindenét oda adja,
van, ki a sötétre, árnyékra vágyik,
és van, aki fényre, melegre, napra.

A szél búsan bolyong a fák között,
pacsirták dala az ég alá száll,
elmaradnak a hegyek zúgásai,
csak a templomi csend mi értem kiáll.
 

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.
 

Hódításod elfogadtam,
Kínlódj értem, azt akartam,
Tudtam, én vagyok az álmod,
Hagytam minden titkom látnod.

Együtt ébredek jégcsapos eresszel.
Januári reggel, kérlek eressz el!
Tavaszi hónapok jöjjetek felém,
legyek végre túl már rossz kedvem telén.

Élnek bennük az izzó nappalok.
Forrón bújsz ölembe, nyakamba
kapaszkodsz, és dalol bennem a hangod.

Zúzmarás erdő mélyén
Nagy nyomorban
Összetákolt sátorban
Melegít a kutya a vackán

Pördül- fordul a napsugár az égen,
szivárványszív minden virág a réten,
szivárványszív minden virág a réten,
illatozik az egész mindenségen.

Amikor megfújta, szinte belénk sajdult,
mélabús szomorún szívfájdalmat jajdult.
Mozdulatlan megállt, döbbenetes arccal,
szobormerevséggé fagyott torz alakkal.
Tán cikázó villám sújtott most beléje,
testet – lelket tépő zsongással kísérve

Holdfényben lépkedsz, csillan ösvényed,
csendesen dúdol benned a lélek,
szél hegedűjén lombok suttognak,
tóvize csobban égre hajolva.

Az idő tűnik, majd újra visszajő,
korhadt, avult lesz, ami ma friss és új,
szunnyadó magból az élet újra nő,
és a lét a napfénybe kiszabadul.

Talán a fák sosem halnak meg,
akár a hegyek vagy a csillagok,
kiállják az idő próbáját,
akármennyire nagyok a fagyok.
 

Hosszabb már a nappal, rövidül az élet,
az örök sötéttől miért, hogy nem félek,
egyre több az évem, kevesebb a fogam,
ezt tette velem a lusta időfolyam.

Minden jó magyarnak
gondoskodó hazát,
érezhesse otthon
szülőföldjén magát.

Ó év fogta tarisznyáját
üres volt már nem várták
el szaladtak belőle a napok
Elkoptak a hónapok