Deresen dereng a berek a sziklák felett,
érik, kékül a kökény.
Emberek és százados fák várják a telet,
fagyasztó tél küszöbén.

Ildikónak

A mindent nyújtó nappalok, éjeken át 
legszebb érzéseinket adjuk boldogan,
osztjuk, szórjuk édes életünk aranyát,
tudjuk, szeretésünknek kölcsönös ára van.

Kinyitottam az ablakot,
a kikelet bekacagott,
megszámoltam mind a fákat,
a bokrokat is valahányat.

Nagy pelyhekben hull a hó
Betakarja a tájat
Medve koma nézegeti a fákat
Ideje már megrázni a bundámat
Vagy később,mert a jó idő várat
Majd februárban,ha a nap ragyog

...a kép 62 éves a gazdája 63...

Zúzódik, törik a csont, de majd összeforr,
a szíved sebein gyógyír nem segít,
mikor az üresség arctalan rád ront
az óceántól az érig, sejtekig.

Bukfencezik a világ,
nyújtózik a vadvirág,
labda gurul az égen,
a tavaszi kékségben.

Szivárvány a hinta,
ébred már az ég,
a Nap csalafinta
aranysárga rét.

Ildikónak

Égen éji a palást,
telihold arcán a ránc
egyre mélyül, búskomor,
fátyolfelhőt elsodor.

...Mi ketten  55 évvel ezelőtt...

Szivárványos égen,
ragyognak a fények,
jaj olyan csibészek,
akár a vitézek.

Mikor száz irigy int feléd
Mikor hamisság a jó szó
Mikor csak bántanak
S könnyeid szemedből hullnak

Itass át engem kedvesem magaddal,
édes csókoddal, a nevetéseddel,
a gonosz idő durván már belém mar,
de amíg csak lélegzik, él az ember,
addig a Te szereteted, öröm kell.

...én úgy halok meg, ahogy éltem...

Pontban éjfél. Üt az óra.
Leáll minden néhány szóra.
Átestem az év küszöbén,
Gőzöl, forr fejemben a vér.

Tarka barka
fénykarika,
az ég kukucskál
át rajta.

-- Egy plágiumozó margójára!

Gondolatokat lopsz mástól, érzéseket,
de a kérdésekre benned nincsen felelet.
Kevertél irodalmat, és adtál szemetet, 
de ezt a bűnt te minek nevezed?