Dallammá olvad már a megfagyott zene,
anyámnak távoli, könnyes üzenete.

Nem vonzott a számtan és geometria,
így lettem árván is a fájdalom fia.

Ihletből ihletbe merítelek,
én ma a mindenségre festelek.
 

A májusban is zizegnek őszi álmok
bennem, az elmúlást nem lehet felednem,
színeket, formákat nehezen találok,
a képzelet, szabad megfékezhetetlen.
Bolyongok lélekben virágos temetőn,

...apró patakká válnak...

Mást nem akarok és nem is kívánok,
csak sétálj velem a csendben mellettem,
hogy virág nyíljon termékeny szívemben,
kerüljenek könnyező árvaságok!
Hadd, hallhassam szavad, halk szívverésed,

/Az Ásotthalmi tanyán/

Rejtett ösvényen, titokban járok én,
vert sorsok jönnek és kúsznak most felém,
hiába kérdeznek, senki sem felel,
de úgy érzem, írnom, mégis szólni kell.
A közöny, kényelem kísért engemet,

Bocsi! Látod anya fáradt
Hova hajtsa fejét, nincs a kicsi vállad
Hányszor tettem válladra a fejem
Tűrted és engedted édesem!

Zúg,zúz,bömböl a vihar
Elnémul a madár dal
Magas hullámok verik a partot
Villámok sújtanak
A természet vívja a harcot
Erős fák rogynak térdre
Istenem miért tört ránk
A természet háborgó ereje!?

Az évek gyors iramban elszálltak
Építettem homok és légvárat
De szép volt minden napos vasárnap

Szőlőt szedek fogok mustos iccét
Leány ölel és a pincés emlék
Épp szüretelnek a nagyapámék

Itt a  füle, hol a füle,
megszólal a fülemüle.

Őrizz meg engem, tarts meg magadnak,
fogadj el úgy, amilyen most vagyok,
a madarak szívemben maradtak,
téged szeretlek, érted ugatok.
Rúgtak belém páran, jó néhányan,

Szívemben vajúdik, születik rögeszme,
hamut hintek és dobok rá követ,
mintha a hév rám lenne, kötve, szögezve,
tapadó árnyként oson és követ.

Szonett 141.

Csábítón simogat tested szép selyme,
önmagam láthatom barna szemedben,
mert benned újra önmagamra leltem,
nem vágyom mellőled már az édenbe.

Ott láttam meg a világot,
Léptemre földje vigyázott.
Egyengette, ha göröngye
Talpam néha meggyötörte.
 

A múlt bennem már sok hóbuckát hagyott
a jövőmből átnyúlnak éles jégcsapok
a jelen reszket és dadog a dalnok
most nem látok mást csak hideg holnapot
didereg a remény de még nem fagyott