Mennyire szeretlek
- mert voltál nekem - mert olyan voltál, amilyen voltál
- mert szorítottál - mert elengedtél
- mert megríkattál - mert  megnevettettél

Sose késő fölfedezni
a felhők mögötti napot,
az érkező hangok
mögött az embert, 

Sötét szobámban még alszik a félhomály,
de már az asztalon csillan valami fény,
tán mosatlan tányér, vagy egy törött pohár,
a reggelem nem dúsgazdag, nem is szegény.

Lásd meg a ragyogó napot
Érezd a szellő fuvallatot
Örülj a virágos mezőnek
Az ég tiszta kékjének
Az erdő rengetegének
A madár zengő énekének

Plázacicák beszélgetnek
a semmiről

Még élsz, és rád süt a nap.
Madár rikkantja ijedtségét rád,
napfényről beszél, és kiabál
a vakember, és a süket
a tűrés határán zenét zabál.

Száz éves Jencike   / Eugénia /

Fehér cipők sétáltak hajdanán
Hagyva nyomokat a lágy fövenyen
Zizeg és sziszeg a homok lazán
Betemetve minket is könnyeden

Ez az én csapatom, fény a két szemembe,
Szeretet és jóság, rosszal átellenbe.
Édes suttogással elsusogott óhaj,
óda magasztosság, lelketekből szólal.

Lassan eljön a tavasz
Pattannak a rügyei a fáknak
Szívemből búcsúzik a tél
Örülök a lágy napsugárnak

Ildikónak

Ütem, zene, dal 
 kacagás!
Gondolataimon
túl létező varázs

A búcsúszót nem én találtam ki
--magával hoz mindent a születés--
ha panaszom van, a szó fölfedi,
de az értők száma oly kevés.

575575

Elkésett  mese a múltról. A jelenbe
már olvashatod, vagy Te játszod el ?
A herceg politizál. Ne félj, de hallgasd.

Szeretett drága Múzsámnak ajánlva! Újabb fejezete a romantukus verseim sorozatának, mit Ő csal ki belőlem! Köszönöm 

Boldog lett a vén Hold, nézték ahogy kacag,
életre lehelt egy apró csillaghadat.

Magot, ha elveted
Drága anyaföld befed
Csírába indul,szárba szökken
Munka gyümölcsét megleled

Bármeddig tart e véletlen élet,
naponta is felidézlek Anyám,
örök alkonyon és távoli végek
alján szültél, a semmi talaján.

A barátságnak minden szépsége, vágya,
kitaláció már? Sokszor illant,
„a teljesség részeként”, lassan, aprózva.