Hol vagytok édes, szerelmetes évek,
hajdan az életem izmosabb fele
eljegyezte magát egy írógéppel,
hogy napom reménnyel kopogja tele.

Kidőlt,bedőlt kicsi ház,
omladozó fala
Látszik rajta szebb napokat megélt,
szorgos volt a gazda
Kerítése fonott fűzfából,

..hallod az óra mily halkan ketyeg?
Szinte némán méri az időt,
kint roppan a hó, léptek zenéje
kíséri a messzire menőt.

Megrövidült a nyúl lába,
Soma kutya majd lerágta.
Erős cérnát, meg tűt ide,
meg kell varrni, de ízibe!

Egy érzés csak nem több, melynek okozója,
éltem múzsájának legfinomabb csókja.
Gondolataimnak kerekét forgatja,
mondatokat formál, szül, glédába rakva.

Magányos fenyő sziklákon kapaszkodik
a Tettye fölött. A Havi hegyi
templom harangjainak kezd inteni.

Olykor nézem az eget és az visszanéz,
az Isten tenyerében minden rész, egész.

Szürke reggelekben zsibbadt ébredés,
a lelkünk zárt, befagyott erődítmény,
nincs párbeszéd, elfogyott az érzés,
a görcsös kérdőjel ingerszegény.

a térdre rogytam
S nem tudtam ,hol vagyok
Imára kulcsoltam kezem
Uram segíts, magam vagyok

Nagy hegyeknek lankás alján
Róka pár élt,szép kis vackán
Rókalyukban négy éhes száj

Kacag a fillér,gurul a forint
A vén Európa beteg már megint
Halmokban dobált lakáskulcsok
Zsebeiket tömik a bankok
Mi lesz veled Te szorgos nép,

Puha csend ér az esthez,
összesimulnak az álmok,
ott élnek a szívedben,
ragyognak a sóhajtások.

Messze bolyongtam időben, térben,
hosszú utamról most hazaértem.

Hol az a hely,hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban
S tettekért egy nemzedék felel
Szenved egy határtalan elnyomásban !

Egyszer egy legényke
felmászott a fára
felmászott
felmászott
de letört annak ága.

Irgalmatlan jelent őriz a zaj,
az utcai élet árulja bűnös titkait.
Vértől zavaros térben futó élők
élik a nékik jutott sorsuk kínjait.

Nem hoztam vizet az Olt vizéből
Nem láttam belülről a "Szent Anna"kápolnát
Nem csónakáztam a "Gyilkos tavon"
Nem láttam búcsús sátrakat

Bújik ide, bújik oda,
zizzen tőle minden ág,
levelüket megborzolja,
kócos tőle a világ