Felmászik az ég lábára,
vagy a legmagasabb fára,
elcseni a telefonod,
míg a reggelijét hozod.

Drága Múzsámnak 

Az állomáson állt, sínek felé nézett,
elindult a leány, komótosan lépett.
Állát felemeli, az órára pillant,
szája szegletében halvány mosoly csillan.

Földig hajolt az este,
az ágyad mellé letérdelt,
csendjében a szobádnak
minden imát megismételt.

Ó ragyog a napsugár
Hosszú hideg vár
Tél foga húsodba vág
Hideg feni rád fogát

Szombaton volt, vagy vasárnap talán,
őszintén már nem is nagyon tudom,
egy percre kinyílt az égbolt, a határ,
és elcsábított hazug tavaszom.

Feltekintett egy legény,
fel a Holdra,
jaj milyen sok meggyet
látott rajta.

Deresen dereng a berek a sziklák felett,
érik, kékül a kökény.
Emberek és százados fák várják a telet,
fagyasztó tél küszöbén.

Ildikónak

A mindent nyújtó nappalok, éjeken át 
legszebb érzéseinket adjuk boldogan,
osztjuk, szórjuk édes életünk aranyát,
tudjuk, szeretésünknek kölcsönös ára van.

Kinyitottam az ablakot,
a kikelet bekacagott,
megszámoltam mind a fákat,
a bokrokat is valahányat.

Nagy pelyhekben hull a hó
Betakarja a tájat
Medve koma nézegeti a fákat
Ideje már megrázni a bundámat
Vagy később,mert a jó idő várat
Majd februárban,ha a nap ragyog

...a kép 62 éves a gazdája 63...

Zúzódik, törik a csont, de majd összeforr,
a szíved sebein gyógyír nem segít,
mikor az üresség arctalan rád ront
az óceántól az érig, sejtekig.

Bukfencezik a világ,
nyújtózik a vadvirág,
labda gurul az égen,
a tavaszi kékségben.

Szivárvány a hinta,
ébred már az ég,
a Nap csalafinta
aranysárga rét.

Ildikónak

Égen éji a palást,
telihold arcán a ránc
egyre mélyül, búskomor,
fátyolfelhőt elsodor.

...Mi ketten  55 évvel ezelőtt...

Szivárványos égen,
ragyognak a fények,
jaj olyan csibészek,
akár a vitézek.