Mintha a mához már nem lenne közöm,
mert a faliórám nem ver több reményt,
gondolatban néha messze elszököm,
parti homok leszek tenger peremén.
Hol a szelek vad lovakként nyihognak,

Lehanyatlott már a nyár esti alkony
Kolomp szó hallik a messze távolból
Tarka gulya tér meg a falu legelőről
Gazda várja tehenét,látszik már messziről
Megérkezik a gulya  a kolompos vezeti

Szép szemedben elmerülök, drága kicsi csöppem,
Ártatlan lelked nem tudja, a sorsot, s éltünket.
Hozzád szólok én most, tudd, mit is jelentesz nekem,
Létem, szomorú volt régen, több vagy, mint életem.

-Istenem kiben hiszünk !
Áldd meg ezt a drága hazánk,nemzetünk
Áldd meg a Te magyar néped
Nézz le ránk dörgesd meg az eget
Mert elszabadult a sátán pokla
A Te szerető nemzeted taszítja pokolra

Hogy vagytok Ti régi rokonok
Rába folyó még csendesen andalog
Fürdik-e a hableány benne
Oly tiszta átlátszó-e medre?
Ruhátokat még ott mossátok
Tiszta habjába mártjátok?

Hetek óta egy tyúklétráról álmodok,
a többivel együtt taposok grádicsot,
és most is, akár ötven-hatvan éve, rég
a cél a határtalan csillagos ég.
Nem ismertünk mi Szüzet, Vénuszt, csak Marsot,

nem a hangulatomat tükrözi :)

Ez a vers csak úgy jött!
Ne kérdezzétek, magam sem tudom honnan. Talán egy érzés szülte, ami még nem halt meg bennem.

Ha ledőlök egy fűcsomó a párnám,
a szellő párával lágyan betakar,
már régóta csak a magányom vár rám,
a viharokból kifacsart zivatar.
Zsombék, ligetek nekem mégis drágák.

Még szép, verőfényes az őszi, kék ég
és iszom a langyos, párás szeleket,
mögöttem félhomály, előttem kétség,
szaporodnak bennem a fagyok, telek.
Mindenre emlékszem és nem feledek,

Egy gazdátlan, bizonytalan sorsú kutyus KÖNYÖRGÉSE

Sok-sok társam nevében
szólok most Hozzátok,
segítsetek mirajtunk,
kiutat nem látok!
 

Olyan nagy csend van !!
Vagy csak idáig nem hallatszik
a világ zaja ?????
Nem zúg a tenger moraja ?
Vagy felköltözött a tenger az égre ?
Hogy felhőként ,vízözönként
a világot elnyelje??

Válasz egy vádra
Engem szüleim úgy tanítottak
Válaszoljak,ha valamivel vádolnak
Ma van „Magyar Kultúra Napja”
Ezen a napon válaszom megadva!!

Országok zuhannak laza egy halomba,
Európa tartja pallosát nyakukra,
lángol már Gáza, Szíria és Ukrajna.
Permanens hazudnak mind a pátriárkák,

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva
Mint a harmat cseppet a virág issza
Úgy ébred az áhítat a szívemben

Ó, magyarok Nagyasszonya
Boldogságos Szűz Mária
Hozzád emelem fel imám
Mentsd meg gyötrődő Hazám

Újra ébred a nap, csend honol mindenütt,
aranysárgán izzik a táj, hová lesüt.
Mélán ténferegve, egyre fentebb kúszik,
kristályként csillogva, harmatködben úszik.

ebben az őszi zivataros nyárban
tavaim partján botladozva sután
kiszédülve az embertelen tájba
vágyok a Napom melege után