Boldogan bontja bojtját, haját a nyárfa,
a tavaszom énhozzám még most is ellátogat,
velem együtt készül szédülni a nyárba,
bár szívemen fityeg még egy téli lakat.
Kedvemért öltözik lilába, fehérbe,

Lénárdos haiku

 Megváltoztál. Csak a szemed maradt a régi,
 meg a tégláid, a virágtartók.
 Még próbálja védeni ami rajta lóg

Minden dalban ott vagy,
szivárványra hangszerelt valóságod
tükröződik a tóban.
 

György napra virradtunk
Április hónapjában
Ragyogó napsugár
Köszönt hajnal tájban
 

Anya!
Adj életet!
Méhedben fogant magzatodnak
életet!

Szenvedést ne érezz,
mert életet adsz,
ki boldoggá tesz Téged!

Az est leszállt
Az est csendesen eljött
Halkan betakart a leple
Elpihent a Nap
A Hold elkergette

A nyíló melegben, csendben hallgatok,
lepkém könnyező szirmokon megpihen,
nem tud szárnyalni, repülni semmi sem,
most zsibbad a kar és a szív is sajog.

Nem félek tőletek ásító mélységek,
a tiszta víztükörbe belesimulok,
sodródó lényemmel ostromlom az eget,
arcomhoz úsznak a hullámok, lágy habok.

Szeresd az embereket,
hogy téged is szerethessenek,
Ha elfordulsz,
ők ugyanezt teszik veled.

Karikagyűrű
Égre festett szerelem
Harangok zúgnak

Eredj fiam, eredj, hallgasd meg
az ősöket látott bükkfákat.
A lágy avar selymén merengő,
sok kicsi fák közt az ágat.

Húsvéti szigetek szobor óriásai
Múltból nézve,jövőbe mit olvastok ki?
Álltok még a parton,mint valakit várva
Távolba űzöttek vigasztalására

Bezártad ajtódat,
hiába csengetek,
Nem hallod?
Vagy nem akarod,
hogy melletted legyek?

víztükrében felcsillan a csendem

Feketék vagytok, mint a
holdnélküli éj,
Fekete szénpor lepte be
ruháitok, arcotok,

Tavaszi virágokból koszorút
Fonnék fejedre
Minden madár zengve énekelje
Öröm dalával köszöntve

Sors borzolta hajjal, ősz gondborostával,
az értelem alig lát, csak gyanít, sejt,
beletörődök, amit az élet tálal,
feszül bennem az atom, lüktet a sejt.

"Veletek a világ végezetéig"
Ó Jézus,Te áldozati bárány
Értünk szenvedtél a hit kínpadján
Értünk áldoztad drága életedet