Mindig is jól tudtam, és már tudni fogom,
a rossz kompromisszum ellenem fordulhat.
Egyedül maradtam, kitől vegyem zokon,
irigylem röptét a vándormadaraknak.

Hajnali fény csacsog,
az égre kék kalapot
rakott a jó Isten,
kabátban a szél libben.

Rád-szabott szeretésemben
követ ötven év tüze, varázsa.
Ráncok takarják már arcomon
az éveket, szívem lakatja alatt

Minden dallam bennem él,
szüntelen öleli lelkem,
még a szél is az enyém,
vágy hajol a végtelenre.
 

Ne hagyj itt Testvér,megfagyok
Segíts felállni,mert meghalok
Szóltak a könyörgő hangok
Don kanyarba áldozatnak vitt magyarok

Tizenhat halott, pedig mind élni akart.
Tépett kirakat, szörnyű üzenet.
Véresek a cserepek Tört üvegablak.

Álmodón szállnak a hópihék,
dallamra vár a végtelen ég,
dallamra vár a végtelen ég,
álmodón szállnak a hópihék.
 

Scheau Brigitta verséhez válasz

Fák lombján pihen az este,
tó tükrén ringanak a csillagok,
a réten bogárka zümmög halkan
 

Befagyott már tavam, kertvégi pocsolyán
jéghártya feszül, és ellopott korcsolyám
verseket karcol rá, óceánnak láttam
rég a kacsaúsztatót, most sár alattam.

Gyermekek rajzolnak az égre,
bennük tiszta minden ragyogás,
trilla száll a madarak fészkére
 

Kancsendzönga havas csúcsán
Ifjú MAGYAR mosolygott,
Meghódított egy nyolcezrest,
Néhány percig boldog volt.

Az egyik csak lop, fosztogat, a másik
elnézi, és mindenét oda adja,
van, ki a sötétre, árnyékra vágyik,
és van, aki fényre, melegre, napra.

A szél búsan bolyong a fák között,
pacsirták dala az ég alá száll,
elmaradnak a hegyek zúgásai,
csak a templomi csend mi értem kiáll.
 

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.
 

Hódításod elfogadtam,
Kínlódj értem, azt akartam,
Tudtam, én vagyok az álmod,
Hagytam minden titkom látnod.

Együtt ébredek jégcsapos eresszel.
Januári reggel, kérlek eressz el!
Tavaszi hónapok jöjjetek felém,
legyek végre túl már rossz kedvem telén.

Élnek bennük az izzó nappalok.
Forrón bújsz ölembe, nyakamba
kapaszkodsz, és dalol bennem a hangod.