(H)ősapáink múltja porban.
Nyomuk sincs az utókorban?
Értünk éltek, értünk haltak(!),
S szolgaföldben sem nyughatnak(?)...

Száll a füst a hegygerincen,
Nem tört még el a gerincem!
Kimondom hát, amit érzek,
Még akkor is, ...ha kivérzek(!):

DÍCSRE KIPATTAN
Tél hócsomagban 
Tavasz bontja már
Letekeri fehér leplét
Serkenti a föld kelyhét
Zöld árad csendjén
Olvadt könnyű pelyhét
Szétszórja a légben 
S énekel az ajándék
Tarka – zöld reményért 
Halk a dal vall a nap
Alkonyra minden rügy
Dicsre kipattan 
Kék ég alatt 
Zöldlomfelhő 

Csak egy röpke csalóka álom, mi volt az életem,
felejthetetlen csókodra mégis, így emlékezem,
ujjaink egymásba fonva, kószáltunk az éjszakát,
távolról zeneszó hangzott, hallgattuk dalnok dalát.

Ha a szemed elől, feloszlik a köd,
tudatból oszlik a homály, áttöröd
mások felé uralod, táplált dühöd,
majd soknak tehetségét, nem becsülöd.

Magad ganéjában gyűlöleted tocsog,
mások botlásán pofád miért vigyorog,
ó ne féld, neked csapdát nem állítanak,
sehogy sem leszel más, csak szánalmas alak.

    ( kis királynőm)

Kertünkben kinyílott a hóvirág
Első tavasz hírnök hófehér szála
Nincs ki velem együtt megcsodálja
Hosszú vándor útra mentél!
Távol vagy tőlem, elválaszt a tél
De veled van mindig szerető szívem

Gyarapodás

Szavakból magot
vetettem, szép Hazámat
emígy dicsérem.

Ajándékul kaptuk őt
hetven évvel ezelőtt.
Küldetéssel érkezett,
akarattal vértezett.

Talentuma kincset ér,
egészséges életért
széjjelosztja önzetlen,
lendülete töretlen.

Természetgyógyászatban
a tudása páratlan.
Gyógyít, tanít lelkesen,
segít az embereken.

Tűző nyári napnak tikkasztó nagy árja,
Mintha katlan volna, terül mind e tájra.
Aranylik a búza, szemnek távol vége,
Rajta munkál híven kis falvak serénye.

Kinyílt egy ajtó, első szobába lépek,
nem akarok része lenni, balszerencsének,
csak mert januárnak hívják ezt a szobát,
vad teleknek adta e helyiség kulcsát.

Itt csak kandalló, vagy a szerelem hevít,
előbbit rakod fával, akkor melegít,
míg az utóbbival néha gondok vannak,
felőle már dőltek össze birodalmak.

Mivé lettél áldott jó kenyerünk?
Bezárt ajtók mögött penészedünk
Mosoly is lefagyott arcunkról
Távolodunk a boldogságtól.

Mivé lettél áldott jó kenyerünk?
Istenünk, legalább ezt hagyd nekünk!
A pénz penésze kenyérbe lehelt!
Bennünket beteggé tett!

Az ébredő meleg napfény,
színes sávot sző a tóban,
derűsen kéklő fenn az ég,
szikráival varázsolja.
 
Párát szippant olyan könnyen
hogy a fák meg sem rezzennek,
egy fehér nyír törzse könnyez,
gyógyír kell az égő sebnek.
 
Csak egy vékony heg takarja,
már gyógyítgatja fényözön.
meleg átölelő karja,

Álmaimban hánykolódom, s éjszakánként rémes árnyak kéjelegve gyötörnek:
üldözéses mániások, hatósági molesztálók otthonomban rámtörnek,
inzultálnak, úgy utálnak, hogy fejemre licitálnak ! Becitálnak, s a Gazság
Pulpitusán, hol letünt kor van, naponta vért izzad a polgárJOG, s az IGAZSÁG!
Ó, Justitia!

Amputált országom, kifosztott nemzetem,
te itt csak elfekszel lázasan, betegen?
Míg fekszel kínok közt fetrengve, fekélyben,

Évtizedekig...
judeobolsevik módszerrel
mosták át agyunk,
s most EU-s dumától

Gondolatban visszatérek
Elém sodor sorba emlékképek
Érő búzatábla, s búzavirága
Virágzó mezők, zöldellő vetések
Édesanyám által dagasztott kenyerek

Dagasztó teknő mellett állok
Kis sámlin én is dagasztóvá válok
Drága Édesanyám megmutatja
Kezem a kis cipót, hogy dagasztja!