Eltűntek a sötét tájak,
csillag ragyog Betlehemre,
istállónak jászolában
testet öltött Jézus lelke.
Harsonázik angyalsereg,
bárányokkal a pásztorok,
bevonulnak, hajt'nak fejet,
kisded szeme felragyogott.
Három király fényt követve
megérkezett nagy örömmel,
Máriának könnyes szeme,
ajándékot kap egy öllel.

Bajuszát pödörte épp, amint rásütött a nap,
a karaván a dűnék között mélabún haladt.
A láncra vert rabok közt az üvöltő porkoláb,
mohón kortyolta a sivatag égető porát.

Messze még a hűvöst adó, rég várt torkolat,
a karaván a dűnék közt egyre csak haladt.
S midőn vágyták már az árnyat adó éjszakát,
együtt énekelték a halálba indulók dalát.

Pár csirke kapirgált az udvaron,
amikor arra jártam,
kopott, festékes kapuját,
majd a nyikorgó ajtót is,
egy nyáron szélesre tártam.
Fogatlan szájából dőlt a nevetés és a szó,
öröme oly nagy volt, hogy újra van látogató.
Főzte volna legszebb kakasát,
de megállítottam dolgos kezét,
ő így is szította a tűzhely parazsát,

A reggel hűvös
délben a melegrekord
megdöntve nagyon

2024. február 8.

Szívem a szíveden
édes álmot álmodik,
legyen hosszú az éj,
ne múljon soha el,
nem kell a holnap
nélküled, kedvesem.
Álmodni,
melletted ébredni,
de szép is újra és újra,
ha jő a reggel bíbor pírral.
Álmodjunk édes,
boldog álmot, beteljesülést,
örök ölelkezést,
égbe repülést
ölem rejtekén.

Az ártatlan ember országa szívében él,
ahol a paradicsomi kertben
az oroszlán a bárányoknak,
alkonyatkor a fényről mesét mesél.

Az ártatlan ember országa szívében él.
Tudja, hogy fák nőnek a Getszemáni kertben,
de azt is tudja, hogy a szenvedések elmúlnak a Mennyben,
mert minden feloldódik az Örök Szeretetben. 

2024. január 13.

Örömöd lettem - súgtad és öleltél -,
alkony közeledtében hajnalfény!
Reményt adtam, hogy élni jó,
nem kellett hozzá más, csak néhány szó.

Boldogság nekem örömöd,
szíved kertjében repülök,
elveszek ebben a zsongásban,
illat vagyok minden virágban.

Élet értelme
gyermekeink szemének
szeretetfénye

2024. február 4.

Egyedül az éjszakában
szüntelen én rád vágyom,
simogató puha ujjaidat várom.
Vágyom két karod finom ölelésére,
mézédes csókod ízére.
Vágyom,
hogy feléled hamuból a tűz,
mely most is feléd űz.
Vágyom rád minden éjjel,
viharos, égő szenvedéllyel.
Én édes kedvesem,
szeretlek, amíg élek!

2024. február 5.

Elhalkuló álmok
Beteljesületlen vágyak
Nagyon későn jöttem rá
Talán valóban igazán szerethettél
Fel sem fogtam, oly hirtelen volt minden
A gondolatokat is távol tartottam ettől.

Lelkem fénye hozzád száll,
nálad menedéket talál,
őrizd szívem érted égő lángját,
oltsd el csókjaiddal
a szűnni nem akaró vágyát.
Tiéd a szerelmes szívem
minden dobbanása,
védd, ne bántsa a világ gonoszsága.
Érted reszket éjjelente vágyakozó szívem,
érted kiált lázban égő testem!
Olthatnád vágyamat mézédes csókoddal,

Hálás szívvel köszönöm a sorsnak,
hogy nekem adott téged, nem másnak!
Velem voltál gondban, jóban, rosszban,
akkor is, ha nem hittem magamban.

Szereteted átsegít sok bajon,
tőled olvadok, mint vaj a napon.
Gondunk, bajunk rögtön megoldódott,
ha a két szemed énrám ragyogott.

Volt az első, volt a második,
de az ember sajnos nem tanul.
Vérében és szennyben fuldoklik,
míg a felbujtó csak meglapul.

Volt az első, volt a második,
világot rengető borzalom.
Az emberi érzés haldoklik,
az egész világ egy sírhalom.

Gondolj rám!
Ha nincs tőlem üzenet,
Ha nem is jön tőlem levél,
Itt vagyok még veletek
Az élet peremén.

Gondolj rám!
Ha hideg tél hajlítja az ágat,
Ha nem hallod a madár énekét,
Gondolj rám, mert megjövök
Akkor is, ha havat fú a szél.

szembenézek az éveimmel
a múlttal és félelmeimmel
simítom őszülő hajamat
látom ráncosodó arcomat

emlékeim fel-felbukkannak
pár perc múltán majd elsuhannak
nem hagynak időt megbánásra
boldogságra vagy megváltásra

sötét felhők, ha összegyűlnek
fejem felett búcsútort ülnek
nem hagyom magam megalázni
múlt árnyaitól megbántani