A hajnal lassan kitárja kapuját,
halvány fény botorkál az ég alján,
bejárja a környék minden zegzugát,
aranyba borítja az egész határt.

Még álmosan üdvözlöm az új napot,
varázslatos színeit csodálom,
tegnap még kergettem a holnapot,
ma már teendőim számlálom.

Egy kis lélek ott fent, az égben,
élt árván, unottan és szerényen.
Szállt volna le a gyönyörű Földre,
de a címet már rég elvesztette.

Mely testbe most hova szálljon,
lesz-e élte azon a szép világon.
Az emberek egyre csak születtek,
és megtalálták a nekik szánt lelket.

Te rongyba göngyölt élet,
miért sütsz pajzspecsétet
ráncos homlokomra?

Én édesem, ha jössz felém,
szerelmesen átkarollak én.
Forró csókod ízét érzem,
ölelésed felkavarja vérem.
Érzelemmel teli forró ölelésedben elveszek,
szíved dobbanása jelt ad reszkető szívemnek.
A boldogság honába
repülünk mi ketten,
szerelmünk
már semmitől meg nem retten.
A gyöngédséged nagyon szeretem,

Úgy érzem magam, mint akit
mozsárban összetörtek,
testem minden része fáj,
mozdulni is alig tudok már.
Lelkem zokogva kiált,
sokáig nem bírom,
legyőz ez a fájdalom.
Vérnyomásom ingadozik,
hol fent, hol lent,
követni már nem lehet.
Dübörög, majd kiugrik helyéről a szívem,
ez a téli meleg nem kell nekem.

Csokival szemezgetek,
édes boldogságot eszegetek,
jó pár kilót így fölszedek,
de én ezen csak nevetek.

Jöjjön, aminek jönni kell,
a súlyom nem érdekel,
a kedvességemet szereted,
pillangószárnyat növesztek,
derekamat átöleled,
szívem szívedben alszik el.

2024. február

Hallgatnálak, akárhányszor, csöndben.
Lélegzeted ködébe bújva,
szívedbe burkolódznék, nem fáznék,
és többé nem folyna a könnyem.

Nem szólnánk, mert tudnánk,
már mindent elmondtunk egymásnak,
és ha szólásra nyílna szánk,
elmúlna ez a varázslat.

2024. január 12.

Forog velem a világ, kapaszkodok beléd,
már mindenem a tiéd,
ne hagyj elveszni, fogj erősen,
szívem zakatol hevesen.
Kell, hogy bízzak benned,
szerelmünk a tanú ebben!
Mikor kezem a kezedbe tettem,
örökre a tiéd lettem!
Szerelmem egyre ég, mint a máglya,
lobog a tűz, lüktet a vágya.
Nem szűnik, bár múlnak az évek,

Elpihent a csendes éj,
egy csillag sincs, sötét az ég.
Lelkem sóhaja hozzád száll ma is, mint rég,
s körbeölel téged, mint várost a sötét éj.
Szívem szeretetét küldöm a széllel,
arcodat simogatja,
csókot lehel szádra.
Sötét az éjszaka,
néma a csend szava,
mégis érzed, ott vagyok veled,
érzed, kezem a kezedbe tettem!

Eltűntek a sötét tájak,
csillag ragyog Betlehemre,
istállónak jászolában
testet öltött Jézus lelke.
Harsonázik angyalsereg,
bárányokkal a pásztorok,
bevonulnak, hajt'nak fejet,
kisded szeme felragyogott.
Három király fényt követve
megérkezett nagy örömmel,
Máriának könnyes szeme,
ajándékot kap egy öllel.

Bajuszát pödörte épp, amint rásütött a nap,
a karaván a dűnék között mélabún haladt.
A láncra vert rabok közt az üvöltő porkoláb,
mohón kortyolta a sivatag égető porát.

Messze még a hűvöst adó, rég várt torkolat,
a karaván a dűnék közt egyre csak haladt.
S midőn vágyták már az árnyat adó éjszakát,
együtt énekelték a halálba indulók dalát.

Pár csirke kapirgált az udvaron,
amikor arra jártam,
kopott, festékes kapuját,
majd a nyikorgó ajtót is,
egy nyáron szélesre tártam.
Fogatlan szájából dőlt a nevetés és a szó,
öröme oly nagy volt, hogy újra van látogató.
Főzte volna legszebb kakasát,
de megállítottam dolgos kezét,
ő így is szította a tűzhely parazsát,

A reggel hűvös
délben a melegrekord
megdöntve nagyon

2024. február 8.

Szívem a szíveden
édes álmot álmodik,
legyen hosszú az éj,
ne múljon soha el,
nem kell a holnap
nélküled, kedvesem.
Álmodni,
melletted ébredni,
de szép is újra és újra,
ha jő a reggel bíbor pírral.
Álmodjunk édes,
boldog álmot, beteljesülést,
örök ölelkezést,
égbe repülést
ölem rejtekén.

Az ártatlan ember országa szívében él,
ahol a paradicsomi kertben
az oroszlán a bárányoknak,
alkonyatkor a fényről mesét mesél.

Az ártatlan ember országa szívében él.
Tudja, hogy fák nőnek a Getszemáni kertben,
de azt is tudja, hogy a szenvedések elmúlnak a Mennyben,
mert minden feloldódik az Örök Szeretetben. 

2024. január 13.

Örömöd lettem - súgtad és öleltél -,
alkony közeledtében hajnalfény!
Reményt adtam, hogy élni jó,
nem kellett hozzá más, csak néhány szó.

Boldogság nekem örömöd,
szíved kertjében repülök,
elveszek ebben a zsongásban,
illat vagyok minden virágban.