Nagy a sürgés-forgás egy szerepi háznál;
Szívdobbanás, sóhaj egy ottani lánynál.
Kérőt vár a szentem, s hej, boldog az óra,
Mikor meglátja azt az utcaajtóba.

A tornácon ülve, apja pipára gyújt.
Anyja, jó asszonyként, a konyhába vonult.
A lány a szobából lesi ablakon át,
Mint köti a kérő kapu elé lovát.

Ó KÖDLŐ VILÁG
Ülök a magány tavában 
A csendszigeten
A némaság ölelésében
Az álomkaptárban
Tél fogságában 
Jégcsapvágyak fagyottan
Lebegnek felettem
Soványra aszottan
Mérgesen tördelem a fagyot
Visszadobom 
Az emlék roncsokat
Sír bennem rügy és virág
Vízburokban fogság
Így maradok örökre

Talán a holnap reménye az, mi éget?
S feltűnnek előtted elgyötrő lidércek:
Hogyha eljön mégis újra,
Nem fordul-e szomorúra
Reggeled s holnapod? Jaj, hát mért is kérded?

Sírhalmok közt nem bóklásztam,
eszmék, s pártok közt ingá(s)ztam,
dogmái(n)kat, bebiflá(s)ztam,
s olykor ebből hadová(s)ztam...

Hogyha kellett: rohangásztam,
hason csúsztam, hason másztam,
beszart társam pelenká(s)ztam,
s megszáradtam, ha elá(s)ztam...

Egy fiatalkori, őszi csöves éjszakám emlékére...

Ó, te alkohol mámorában őrjöngő
nikotinszagú világ,
ó, te kultúrnövényvirágra rátekeredő
gyomnövényvirág,
ó, te elkorcsosodott
és téveszméket hirdető antiszenthely,
beléd csömörlöttem,
mégis hozzád menekültem, te végső menhely!

Sorok egy idegenbe szakadt hazánkfiához

'Hol nemzett apád
és megszült anyád,
'hol arádat csókolta szád,
ott nincs most Hazád
és nincs nemzeted!

Istenem, mit tettek veled?

Egek magasából
Nem Jahve könnye hull!
Vad ösztönei(n)ktől
Torz elménk nem tisztul...

Míg Közel-Keletről
Éj-napok gördültek,
Megkínzott eleink
Jövőnkön tort ültek...

Nem azok vagyunk már,
Mi sem, 'miknek látszunk:
Létünk romjai közt
Dögkeselyűst játszunk,

Romos utcasarkon
öreg költő csoszog,
SZU-s falába alatt
hullt törmelék roszog,

széllel burkolódzik
a lebernyegébe,
s foltos nadrágjának
rongyos ülepébe.

Borostás ráncain
ködös emlékkép ül,
kéziratcsomóját
hagyta ránk emlékül,

Robog velem, még itt utazó vagyok,
kísérnek láthatatlan őrangyalok,
fülkében mellettem telve a padok,
csattogó kerék, jönnek a kanyarok.

Van, ki olvas, más álmodja az utat,
gyermek felkiált, lát mezei nyulat,
a táj oly változó, mindig mást mutat,
falvakat, házakat, hol kutya ugat.

annyi minden történt most velem
az elmúlt, nehéz, gyászos évben
hisz feketébe öltött lelkem
mély, sötét verembe rejtettem

álmomat sós könnyem áztatta
és valahol máshol járt lelkem
de a szívem azzal áltatta
nem kell félnem, hisz itt vagy velem

Téljég tavaszként csordogál
Cseppen az ébredő fény 
Hegyekből völgybe folyik
Élni akar a remény 

Szívek levetik a hósubát 
Hívja őket ezer virág
Színpompás tavasz új ruha 
Erre várt a szív hajnala 

Csengő virágkelyhek hívnak
Csilingelve illatoznak
Vége van a ködös csendnek
Tavasz rikkant átölellek 

Hjaj, ti apró hóvirágok!
Téli ködben csöppnyi álmok.
Hófehéren,
Mint az éden,
Zöld levélben, sorban álltok.

Hó alatt, ha ér a reggel,
Nem búsultok gyönge kedvvel.
– Perc kijárja
S már a bája
Tündököl, hogy lássa ember. –

Ha felkúszol szívemhez,
mint borostyán a fára,
szenvedéllyel ölellek,
mint fatörzset indája.

Képzeld, hogy a levelek,
zöldes fátyla betakar,
így olvad eggyé testünk,
majd párnánk lesz az avar.

Kerültünk új dimenzióba,
csodás szerelmi álomba,
így tartottalak karomba,
mosdattalak hajnali harmatba.

Ó te gyönyörű, elhagyott városom
Szívem érted aggódik nagyon
Mi történt veletek?
Világnak fájdalmatok kürtölitek

Pedig ritkán látsz, ily rendezett várost!
Öreg Tisza békésen andalog ott
Partjainál égbenyúló tornyok
Istent és ember alkotást dicsérik, amott

Ám jeges csipke marad még.
ez februárnak büszkeség,
így levegőnek ködfátylán,
dereng a nap opál sárgán.

Majd nyugaton alábukik,
kelő Hold így találkozik,
feldíszítve csillagokkal,
sok éjféli vad titokkal.

Teliholdnak a korongján,
feltűnik a sok boszorkány,
seprűrúdján ott röpködnek,
mint a kutyák szűkölködnek.

TAVASZ 
Levélkarok rügykarok
Virágkarok ágkarok
Gyökérkarok és törzskarok
Balzsamtenger illatok
Ölelkeznek keverednek
Bagoly huhog rigó rikkan
A szerelem pingpong labda
Ugrál jobbra  s balra 
Körbejár erdőt s rétet 
Nyüzsög benne ezer lélek 
Csókos ajkak szállnak 
Röppennek a vágyak
Ahány levél ahány ág