Falunap lesz a hétvégén, 
lesz itt eszem-iszom, dínom-dánom,
bizony én is nagyon várom.
Csirke, kakas, malacka bekerül a fazékba.

Szürke marha, magyar fajta,
és birka, a racka lesz a jó pörkölt alapja!
Vörösbor is kell majd hozzá,
ettől lesz az íze pompás. 

Szél tombol a hegyek között,
hajolnak a fenyvesek,
jeget dobál, havat hordja,
trombitái zengenek.

Ember bújik félelmében,
reszket, fázik mindene,
pedig nemrég még örömmel,
hódítani jött ide.

Sétálgatva indult reggel,
megmászni a nagy hegyet,
reménykedve, tele kedvvel,
hogy ő bármit megtehet.

Cipeled a hátizsákod,
hol félig van, hol tele,
tőled függ, az életedtől,
mi mindent pakolsz bele.

Kicsi zsebben van az öröm,
nagyban pedig a bánat,
vajon mi az, ami görbít
hátat és a két vállat?

Ha szeretnél boldog lenni,
pakold ki a nagy zsebet,
kevesebb a teher rajtad,
könnyebb lesz az életed.

(Férjemhez: lovag Vincze Ferenc Tamás)

A jó Isten megsajnált
Magához szólított
Itt a földön egy értékes életnek
A fájdalomból elég volt!

Úgy döntöttél, elmész
Elég volt a szenvedés
Bennünket elhagytál
Keserű, fájdalmas ez a halál.

Tanultuk az iskolában,
hogy éltek az ősök,
kik voltak és merre jártak,
hol laktak a hősök.

Magoltuk az évszámokat,
születésről, halálról,
nézegettünk színes képet
királyokról, csatákról.

Nagyon rég volt, mikor történt,
krónikások megírták,
eltelt sok év, sok évszázad,
elferdült az igazság.

Ha egy barát elköltözik,
sárgulnak a falevelek,
langyos eső megsiratja,
búsan fújnak őszi szelek.

Te szívesen marasztalnád,
de kevesek már a szavak,
nem tarthatod vissza többé,
hiába, mert úgysem marad.

Útra kel a madarakkal,
bár szomorú ez a lélek,
de várja őt, azt reméli,
egy boldogabb, és szebb élet.

Tudatom mindenkivel szomorú, mély fájdalmunk,:Férjem VINCZE FERENC Tamás(volt egyetemi tanár.).2022.09.04.-én ELHUNYT, visszaadta lelkét teremtőjének. 81 éves korában.( 52 évi házasság után.)Gyászoljuk szívből gyermekei,unokái és én (Dáma Lovag Erdős Anna) Vincze Ferenc Tamásné.

Ősz Hajnalban az utcai lámpák fénye alatt ködpamacsok járják éjszaka búcsúztató táncukat, és a borzongatón nyirkos levegőben megrebbennek a fák lombjai. Fázósan összegombolt kabátok kerülnek a munkába siető, apró párafoltokat lehelő emberekre. Reggel megtelik az utca gyerekhangokkal, akik iskolába egyáltalán nem sietnek, hátukon a nehéz táskával.

Az emberek sorsát nem vihar érte,
Az gyorsan múlik, szivárvány a vége.
Vírus érkezett, szedi áldozatát,
Háború tört ki, a vége még talány.

Mi békét szeretnénk, nem a válságot,
Fohásszal könyörgünk a Madonnához.
Hogy gyerekeket a világon sehol
Ne érje betegség, lelki fájdalom.

Itt egy friss hír, elolvasnám,
de ráugrik egy gyors reklám.
Dühöm gerjed, eltüntetném,
hol lapul x kép keretén,
rákattintok s azt remélem,
eltűnik előlem végleg,
de most rám villan egy másik,
türelmemmel buzgón játszik,
nem érdekel már a hír sem,
csak ez tűnjön el már innen,
juszt se nézem, időrablók,

Ballag az ősz ködöt, hűvöst hozva reggel,
fákon halványan rozsdálló levelekkel.
Harmatos pókháló csillogása fűben,
csend, béke, nyugalom kezdődik az őszben.

Hajamba levél hull a rozsdálló fáról,
a forróság már csak emlék lett a nyárból,
még jólesően simogat az őszi nap,
melegíti, ha felé tartom arcomat.

A nap, ahogy a dombok mögé szökkent,
Úgy hallgattak a rozsdásodott bokrok.
Foltjaikkal takarták a földet.
Egy-egy sugár még lemaradt s dalolt

a víz tükrén, vibráló fénycsíkot.
Messze daruk, mozdulatlan gémek.
Ott az új, itt még a régi sikolt.
Kétkerekű ásítását nézem,