Eötvös Józseftől

A megfagyott gyermek.

Ily késő éjszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.

Jártamban, keltemben
csámborgok a kertemben,
málnabokor utamba áll,
nő a fű, mint földi szakáll:
le kellene borotválni –
de jó lenne veled hálni…

2019.05.01. Cs.T.

Aztán ki folytatja napkeltétől napnyugtáig

Kipattant a május ezernyi zsongása,
Tavaszunknak virágos szép boldogsága,
Vadgesztenye fákon virágos kis fácskák,
Gyöngyvirágból kitűzők illatos rózsák.

Szerelem havában csacsogó patakok,
szellőknek szárnyán küldött madár dallamok,
szeretlek május a megújult csodákkal,
turbékoló gerlékkel sok-sok virággal.

Május elseje van, ragyog a napsugara
Hív a dobszó, cintányér találkozóra
Ide hallik a vidám zene szó
Reggel korán, ébresztő, harsogó
Visszhangozza a Báger vize
Itt van május ünnepe

Más ez a május, nekem emlék osztó
Gyermekeknek vidám ünnep kacagó
Száll a hinta körbe, körbe
Színes luftballon fel az égbe

                 Csontváryra

A bűntudat az égre csap,
s tövében, mint hajdan-volt nagyok
egy esős éji lepel alatt
egy más világba átillanok.

     Barátném arról panaszkodott a minap, hogy hosszú évek óta senkitől sem kap ajándékot.
Elmerengve ült velem szemben, a múltban kutatva, keresve, hátha kihagy az emlékezete, s mégis volt valami csekélyke, elfeledett, apró csecse-becse.

        Ködbe burkolózott a márciusi reggel. Ez a nap is úgy indult, mint a többi, s mégis keserű érzés kúszott a torkomba.
Valami megmagyarázhatatlan rossz érzés, nem szabadulhattam tőle, tanyát vert bennem.

575575
Csak ámulok és bámulok, oly csodásak
viráglábaid, ahogy felkúszott
kelyhével. Pattanó rügy, bizakodása,

rács birodalom, kinyílt sok virág éke.
Alatta a fű, bársonyos pázsit.
Ott vándorol egy tücsök. Hallgasd a zenét.

A békesség a világban
egyszer meghonolna,
háborúknak vámszedője
föld alá vonulna,
sírja fölött szeretetből
tündérrózsa nyílna –
nem lenne a magyar többé
világ véradója.

2019.04.28. Cs.T.

Én-vers harminc sorban
Mezei István

Amíg érzem ezt a májusi vágyat,
mint hívnak, húznak selymükbe az ágyak
nőt ölelni, sejthez sejtet adni,
addig nem fogom gyáván feladni.

Hol volt, hol nem volt egy kicsike tó partján a sűrű nádasok között élt egy béka. Állítólag olyan szépen tudott énekelni, hogy mindenki megcsodálta.

A közeli faluban élő emberek, nyári estéken, kiültek a házuk elé a kispadra, és ott hallgatták a csodás dalokat.

(Kép forrása: ingyenes, internet)

Szemeid tükrében láttam a vágyakat,
pillantásod idézte régmúlt napokat,
ott láttam a hajót boldogságtól ringott,
mosolygó arcodat csak úgy pirosodott.

Gyengéd bókokat mikor súgtam füledbe,
tested lüktetését éreztem táncközbe,
vágyaknak bűvkörében születtek álmok,
majd eltemették létező valóságok.

Vándorbot kezében, tarisznya a vállán,
csillapítja éhét pár darab pogácsán,
ballagott a diák, énekelt egy nótát,
ki egyetemet választ, vagy tanul szakmát.

Iskolázott fiatalúr, netán hajadon,
hagytak táblát krétát, emléket a padon,
végigsétáltak termeket és folyosót,
emlékül otthagyták a füstös suttogót.

Hova lett a nyugalom?
Hova lett a lelkes ifjúság?
Idegen tömeg özönlik nyugaton
S rázza a meghúzott határt

Hova lett a nyugalom?
Megváltozott az egész világ!
Fegyver ropogás hallik
S idegen föld ontja menekülők hadát

Ballagó idővel teltek az évek,
iskolapadokból lassan kinőttek,
sokan boldogan várták ezt a napot,
lesz ki nem koptatja már azt a padot.

Ám akik között szerelmek szövődtek,
majd az életutak máshova térnek,
vagy tán szép emlékeket hagynak hátra,
könnyezőszemmel nézhetnek egymásra.