Hajdan élt juhász kipreparált idegei
földbe hajtott karókon hosszan kifeszítve -
bennük zsong még a minapi férfifeszültség -
körbekerítnek tenyérnyi rétdarabot:
a mennyiség bélpoklos istene kitiltott
édesebb tejre boldogító kis tilinkót

Vörösiszap, pernyegát –
Sarkon fordult, fejre állt.
Kifröccsent a bolond ár –
Belefulladt Kolontár.

Itt az ősz, kopogtató gesztenyével
Hideg széllel és esővel
Hajléktalan mondd hova bújjon?
Hol lesz neki meleg otthon?

Kis házát, s lakását elárverezték
Őt utcára kegyetlenül kitették!
Hova menjen, ki lesz ki befogadja?
Életét semmibe véve, meggyalázva

Egyszer majd elmegyek innen,
s meglátod, úgy is jó lesz -

Az ihlet perceiben
Száll feléd az üzenet
Lelked kitárod felé
Elringat a képzelet
Szavak, gondolatok
Ritmusa száll feléd
Gondolaton átviszed
Egy közös húr ütemét

Magadban mindig új kutakat ásol,
néha felfeslenek rejtett rétegek.
Megsárgult képekkel kifakult mából
menekülnél, de sajnos nem lehet,
kifosztott termekben magad keresed.

Szonett

Fonnyadó bőröd, nekem most is bársony,
Leheveredek zizegő almodra,
Estém a szerelmet Veled álmodja,
Eltakar minket a rőtszínű vászon.

Túlteszünk mi minden gonosz varázson,
Belevágunk egy bús, szélfutta dalba,
Szebb véget az ember mért is akarna,
Mert összebújunk, hogyha jő az alkony.

       Marcinak hatodik szülinapjára

Különös szám a hatos –
nem színes, nem illatos,
de kunkori alakos
és bizony akaratos:

Visszavágyom néha régi iskolámba,
Ócska padjainak nyikorgó sorába.
Visszajár még hozzám mind e boldog óra…
Nem vagyok több, csak iskolám adósa…

S mondd mit érdemel,
Ki nemzetét tagadja?
Ki csak a javait élvezi, akarja
Ki hazájának ellent mond
Cserbenhagyja, ha tornyosul a gond?

Mond mit érdemel?
Ki pénzért hazát eladó
Ki elfelejti honnan jött
Ki küldte, ki volt benne a megbízó?
S bajban elfelejti felemelni kezét
Hazát tagadó, rossz gombot nyomó ellenség!

Ha majd eljössz kedves barátom
látogatni, erre rá is szánod magad,
hozzál Soproni vöröset az a borom,
inni belőle nekem, neked sem szabad.

Tallián Tamás Tamásnak, Barátomnak ajánlom e verset

    A kerek erdő szélén élt és lakott két, vén öreg tölgyfa. Az erdőtől kicsit külön váltak, mivel az ő életük sokkal régebben kezdődött, mint a sokaságé.  Számtalan vándor pihent már meg hatalmas ágaik oltalmában a nagy, nyári melegben. Sok mindent megéltek már ők ott ketten, hozzájuk jártak tanácsért még a bölcsek is.

Ez az én homlokom,
ne érintse senki:
se jött-ment, se rokon,
se germán, se jenki!

Érik a csipkebogyó
Lehullott virága
Piros színeivel ragyog a határba
Éhes madár raj csap le reája

Csipkebogyó érjél sokáig
Őszi szél kísérj el a sírig
Fújd el, zengd el nagy bánatom
Szívem szomorú, nem vigasztalódom

Érik a csipkebogyó
Zuhog a hideg őszi eső reája
Vad nyugati szél tépi a levelét
Szomorúan beborul az ég

A két Bolyai útja távoli múltban metszi egymást,
Eukleidész ebben a speciális metszéspontban áll.
Einstein blöffölt: mihez képest elmélkedett relatíve?
Heisenberg óta határozatlan a kritikus tömeg,
tehát a centrifugában hiába dúsul az urán –

Nagyapám fényképe került kezembe,
bátran, felheccelve indult csatába,
Ferenc Jóskának nyalka katonája,
a virtus sodorta és nem az eszme.

Az Isonzóból életét mentette, 

Egyik nap délutánján a falu kakasai összejöttek a réten, hogy eldöntsék, ki tud nagyobbat kukorékolni. Aki megnyeri a versenyt, az lesz a bajnok, és minden kakas és tyúk a kedvébe fog járni. Összes kívánságát teljesítik, és az alattvalóik, kötelesek lesznek naponta egy jól megtermett gilisztát felszolgálni uruknak.