A föld aludni készül
Lombruhájából levetkezett
Ködpára borul a tájra
Csend és némaság mindent befed

„Emeld fel a követ, megtalálsz,
Vágj ketté a fát, ott leszek. „   Holt- tengeri tekercsek

Álmot vennék jutányos áron,
olyat, mit boldog ember álmodott
- átragyogva éji homályon –
reményt egy jobb világból áthozott.

 Eszembe jutott, hogy írok Rólatok. Ahogy telik az idő, úgy jutnak eszembe az emlékek, első benyomások.

Kórházban hagytalak ma, Kedvesem.
Bizakodva kellett mégis hazamennem.
Ajkadat sem hagyja el  most panasz.
Tudom, megérezném, ha itt maradsz.

/Gyermek vers/

Kedves öreg Mikulás bácsi
Megírom hozzád levelem
Borítékra ráírom nevemet
S pontos címemet

Itten és most kidoboltatik,
Figyeljetek, férfiak, nagyik!
Szerda s szombat, piac napja hív,
minden ember ideváratik!

fekete az égbolt
sűrűvé lett a köd
elfeledem, mi volt
de van, mi összeköt

Hogyan is kelhetnék versenyre veletek –
hisz egyedül vagyok, ti pedig: rengeteg!

Katalinnak csendes éjén
Csillagfényes volt az ég
Mikor léptem határhoz ért,
Értve, itt a faluvég.

Aki tavasszal
Csokorba szedte az ibolyát
Aki hallotta zsendülni
A határt
Aki megmerítkezett
A nap melegített dézsában

Gyújtsd meg az első gyertyát! Adventi ima
hassa át lelked. Édesanyádnak
szerető könnyeiddel kezét csókold meg.

Adventi gyertyaláng imbolyog előttem,
egyedül maradtam, csak ő mesél nekem,
reménytelenül reménnyel várakozom,
folytatom éjjelem és szürke nappalom.

„Édesanyám – így szólt Gábor –,
Pénz kéne, hogy menjek bálba.
Költeném azt még ma éjjel
Sok-sok csinos, szép leányra.”

Szemednek tükre a zöldülő messzi rét,
felhők fodrozása, mint fénycsobogás.
Keresem az utat nap sugarával
hozzád. S már zúgnak a hajlongó jegenyék.

Én is meggyújtom gyertyám
Adventi koszorúban,  lángja lobban
A Megváltó gyermek ünnepét várva
S a koszorúban felgyúl a fény
Lássátok aki hittel hisz, még van remény!

Behajt Karacs Jóska, behajt a vásárba:
Szépen jár előtte száz göndör birkája.
Tőti is a szemit kupecnak, csiszárnak,
Tőti is a szemit az egész világnak.