Lyon-ban gurultam kilencven percig –
szédültem, pörögtem, csavarodtam.
Huszonkét dühös, de elszánt és hercig
legény üldözött, háborodottan.

Nagyapám a hittel egyidős volt:

Háborul a világ, atomfelhők gyűlnek –
Sztálin orgonázik vérrel tömött fülnek,
lopakodó halál antiradart hadar:

Pipitér, pipitér
áruld el, hogy ki mit ér:
rózsafejed mit ítél?

Figyeljetek csak a magyar géniuszra,
mert időnként tangenst borít a cosinusra,
s Eukleidész után két Bolyait meneszt –
más járható utat választ: nem azt és nem emezt

Az utolsó pohár vörösbort
az ördög itatja velem.
Az isten se tudja, hogy miért:

A kutya megérzi a rákot:
kiszagolja, mint a heroint.

Meglásd,
megöljük egymást!

Ha nem kell a dalom senkinek,
hát odaadom mindenkinek!

Ha távolról nézzük a Földet –
gömbölyű és rúgni való!
Hogy kitől származott az ötlet,
nem sejti azt rajta lakó.
Gigászi focimeccs készül:

A konyhában apró neszek űzik egymást,
párbajuk foszlányai kifolynak az ajtó alatt.
Kicsiny koccanások, csörrenések:

Jézus halála ős keresztrejtvény,
csupán négy betűje ismert: I.N.R.I.
Különös bibliai körülmény:

Az eső friss szaga:
angyalillat maga.
Mikor bálba készülnek az angyalok,
mindegyik tükör előtt andalog,
s glóriát és szárnyat igazít –

Láttál-e már hím verebet
csőrét fenegetni,
szürke tollát borzolgatva
magát kedveltetni?

Aki egyszer már megjárta a Semmit,
annak a Minden káoszos forgatag.
Átérezni a „lenni, vagy nem lenni”-t:

Rigónak lenni jó dolog –
csak fáról fára kódorog,
füttyög a nagyvilágba
és leszólja azt, ki látja.

Hazaértem, kezem a kilincsen –
s akkor megszólalt bennem az Isten.
Olyan élő volt és olyan tiszta:

Valami csábít, valaki lökne:
„indulj, élj innen távol, csak itt ne!”
Valami kábít, valaki döfne: