(Vincze Viktória és Míra unokáimhoz)

Előttem az utódom, mosolygós kis arca,
Meséit, verseit most épp kigondolja.
Mesél nekem természetről, történetekről,
Állatkákról, abba nem is hagyja!

Én hallgatom nagy bölcsen,
Rám ragyog kedves kis arca.
Mesét ő mond nekem,
Boldog tőle a szívem.

Gondolj rám!
Ha nincs tőlem üzenet,
Ha nem is jön tőlem levél,
Itt vagyok még veletek
Az élet peremén.

Gondolj rám!
Ha hideg tél hajlítja az ágat,
Ha nem hallod a madár énekét,
Gondolj rám, mert megjövök
Akkor is, ha havat fú a szél.

Boldogság nekem a tavasz csendje,
A tavaszi virradat zenéje,
A pacsirta trillázó éneke,
A virág-nyitogató méhek zümmögése,
A gyors patak vidám csobbanása,
A nyári nap érlelő ragyogása,
Az őszi, bágyadt napsugár búcsúzása,
Szívemet éltető természet körforgása,
De mindez csak veled,
Soha, soha nem nélküled!

(Elbeszélő költemény)

Norbi, emlékszel még kis korodban,
Mikor kirándultunk a szomszéd városban.
Te megálltál egy kirakat előtt csodálkozva,
Egy kis autó futott, lámpája kivilágítva.

(elbeszélő költemény/ 

Tavasz volt, faültető tavasz,
Fáradoztam, kiirtsam a gazt.
Csemetefát ültessek helyette, szépet,
Ha Isten is akarja, megéled.

Mélyebbre kell a gyökeret ásni!
Szólított meg egy ember,
Kész volt segíteni,
S ültettük a csemetét,
Szép termés lesz rajta.

Mikor tombol a tél,
Szegény ember csak remél.
Mikor faágat cibálja a szél,
S hidegtől zörög az ablakod,

A magányban  csak emlékeid hordozod.
Akkor eluralkodik a csend a szívedben,
Ami mindent befed lelkedben,
S hóviharfelhők úsznak az égen.

Elbúcsúztam tőled,
Mint fától a levél,
Halk zizzenéssel földet ér,
Vége lett, ennyit ér.

Nem fáj már az ősz,
Elszunnyadok, lassan jő a tél,
S ha új tavasz jön,
Szívem új reményt ígér,
Ágaimon jön új levél.

Virágillattal simogat a szél,
Húrok dallamával itt a nyár,
Zöld levéllel lombsátor vár,
S nem nézek vissza már.

Dél van, delet harangoznak,
De más ez a harangszó,
Lelke van a dalnak, harangnak.
Más, mint eddig szólt,
Most a” Himnuszt” zengi
Fel az égig, Isten is örül neki.

Dél van, lelke van a harangnak!
Magyarok, hallgassátok, nektek dalolnak
Hegyek, völgyek, Duna is visszhangozza,
Legyen már szívetek, fületek e Himnuszunkra!

Még egy utolsó nap
(UNIÓS csatlakozás 2004. május 1.)

Még egy utolsó nap, olvadunk!
Mindegy akarunk, vagy nem akarunk!
GYŐZELEM! UNIÓ! Kivel, mivel?

A földünk még a mienk,
Alólunk tűnik el!
Versenyben leszünk a semmivel!
Ha bírjuk, igen, ha nem, ELVESZÜNK!
Keserű lesz életünk!!

Most kell megmutatni!
Most kell összefogni!
BÉKÉT akarunk, s nem háborút!
Nem idegen betolakodót, ki ránk nyitja a kaput!

Most kell hazánkat megvédeni!
Minden ellenséget elkergetni!
Vezetőink is megmutatják,
Országunkat senkinek nem adják!

Álmaimban is szeretlek
Drága, édes hazám!
Álmaimban is letérdelek
S imádkozom érted:

Te a béke galambját féltve őrizgetted,
Karjaidba rakott fészket,
A rászorulót mindig befogadtad.
Szeretettel ölelted, mint barátodat.
Jaj, mi lett őszinte lelkedből,
Kufárok hada támad rád,
Kifoszt fészkedből!
Idegen tömeg villáma zúdul.