Ha egy ünnepségen felhangzik Himnuszunk,
Magával sodorja érzelmeinket, bárhol is vagyunk
a világon magyarként, a haza hívó szava.
Ilyen Himnusz csak egy van, nemzeti ima.
Míg mások Himnusza népének diadalát zengi.
|
A tenger zúg, szirének énekelnek,
S hangjukat viszi a szellő tovább.
Habbá lesznek, elhal a csalfa ének.
|
Csalafinta kedvű tavasz
Beszökött a télbe;
Csábos napsugarat
Bocsájtott a földre.
|
|
Károlyi a magyar jövő kulcsát, a közoktatásügyi tárcát, Lenin ágensének, Kunfinak kezébe adta, aki önhatalmúlag kinevezett hat szabadkőművest tanárnak.
|
Európa döntött és örökre.
Hazánkat szétszabdalta egykor.
Háborúba sodorva is, elvérzett,
Nemzeti mivoltunk, szinte odalett.
|
Mintha csak látnám, ma is emlékezem:
1848 március tizenöt, egy kép előttem.
Élen Petőfi, Jókai, ifjak csapata halad.
A Pilvaxból léptek ki, havas eső szakad.
Komolyan lépnek, arcukba vág a szél;
Ők haladnak együtt, a nemes cél felé.
Hol elhaladnak, kinyílnak mind az ablakok;
A zord időben, mosoly fakad az arcokon.
|
Károlyi Mihály üzente:” mindenért készséggel vállalom a felelősséget!” Kijelentette: a magyar népkormány maga akarja a magyar állam nevében a külön békelépéseket megtenni.”
|
Ez már az ötödik háborús nyár. Hátrál a német front. Ellenzik Károlyi agitátorai. A mély métely terjed az orosz forradalom szelével.
|
|
Előszó
’1980-ban kaptunk lakást a Szamuely-lakótelepen, és részt vettünk
|
|
A magyar Parnasszuson nem csak vézna, szenvedő, beteges költők ábrándoztak. Van több is, kiknek daliás alkatáról, testi erejéről legendák keringenek.
|
Attila nagykirály birodalmának széthullása után a súlyos megpróbáltatások évei nehezedtek a hun-magyar népre. Az uralkodáshoz szokott őseink emlegették még Isten ostorát, kinek fél világ hódolt, kardja előtt pedig minden nép meghajolt.
|
A balsors-tépte magyar nemzet imádsága
Az országért, veszendő népéért, áldásért
A magyarok Istenéhez, költőnk fohásza;
A meghódított, honfoglalt szülőföldért,
Az oly sokszor felperzselt otthonokért;
Fűvel benőtt csataterek temetőinek,
És hajnalcsillagának fényeiből született,
Gyűlölet és harag nélkül írva, leborulva;
|
Eltemettük az óévet hó nélkül,
Nem havazott, tavaszt hozott.
Madarak szállnak, nem dalolnak.
Kiskertünkben rügyecskék bújnak,
|
|
Amint telnek az évek,
A képek egyre gyűlnek,
Az emlékek sorában.
Közeleg a vakáció is.
Lessük a hópelyhek
Hulló, puha szirmait.
Ablakhoz szaladunk,
Tanítás közben is.
Nem szólnak ránk.
Mintha ünnep volna,
Nézd! - hullani kezd.
Csend van a teremben.
Szemünk az ablakot lesi.
Valami békés hangulat
|
Árnyékként peregtek mögöttem évek,
Sorban, mint tüneményes álomképek.
A gyermekkori emlékezet, a családi idill;
Karácsonyi gyertyák köré újra visszatér.
|
Akkor össze tudtunk fogni testvérien.
Szerettük egymást mind, lelkesen.
Történelmi tanúként emlékezem.
Fájón gyönyörű érzés maradt bennem.
|