Mindig többet gondolok rád vissza.
Múlt éjjel is rólad álmodtam, Anya.
Már virágba borult udvarunk, kertünk.
De boldog is lehetnél itt most velünk!

Hozsánna! Hozsánna!
Jézus Jeruzsálembe bevonult.
A természet is virágba borult.
T/iszta öröm -, tavasz és virágözön…

Áprilisi ragyogás bontogat rügyeket,
Virágba borulnak mind a kertek.
Gyümölcsfákon méhek zümmögnek,
Édes illat száll fel, és éled az élet.

Nagyon vártunk, áldott napsütés!
Március idusára vártunk igazán.
Madarak danája szólt fönn, égi zene.
Erdő muzsikája csendült, zengett.

1961-ben kezdtem pályámat, Máriapócson, Patikában. Első hetekben belép egy látszólag is nagyon ideges ember, aki tőlem kér gumit.

A széttépett hazát elfeledhetjük-e?
A feledés, lehet az elhallgatás bűne?
Miért, mért mérte ránk így a sors?
A háború, az nem a mi bűnünk volt.

Viharvert történelmünk legszebb napja ez,
A vér nélküli forradalom örök emléke lesz.
Mit feltámadt eszmékből életre hívtak,
 Reformkor nagyjai nyomán a magyar ifjak;

I.

Kinek a bűne az újkori  bevándorlás?
Kinek a bűne, hogy szétvernek államokat?
Kinek a bűne, hogy Ázsia, népe menekül ide?
Európa kultúrája végleg elvész a semmibe.

Negyvenöt éve volt télen ily meleg a nap sugara.
Emlékszem: havas, jeges úton szálltam a vonatra.
Majd buszra kellett ülnöm, s tovább vitt Parádra.
Ablakon szikrázott, sütött be ránk a nap melege.
Vígan vitt utam és tudtam én, -: találkozom vele.
Találkozom az álmaimmal, visz utam a vágyaimmal.

   (Megemlékezésünk a református templomban és intézményben 2009-ben)

Kedvesem! Már négy évtizede köszöntelek,
Ennyi, s néhány éve, hogy megismertelek.
Sorsunk összefonódott, s meg sem bántuk,
Romantikus és oly kedves volt találkozásunk.

Január közepén kopog a fagyos tél,
Dermesztő a hideg, elpihent a szél.
Szikrázón süt a nap, s csillogón deres
Ablakon át is csalogat a táj, oly kies…

Csend van, titokzatos méla csend.
Minden alszik, csillagok és a holdvilág
Hinti az ablakra halvány sugarát.

Természeti csapások, földrengések, árvizek;
S lásd: van újra összetartozás és erősödő hitek;
Összedőlt templomok, iskolák és otthonok; 
Mentett életek, gyermekek, csodák s romok…

Elcsendesedett lelkülettel lépsz-e be?
Ó mondd, s tekints magadba; érzed-e?
Érzed-e hiányát a lelki csendnek?
Érzed-e hiányát a békességnek?

Szállongó hópihék, és csillogó remények!
Adjatok örökhírt, s utat a reménynek.
Egy égi jel, egy pislogó sugár, egy emlék…
Derüljön föl bennünk a régi-régi kép.

Kórházban hagytalak ma, Kedvesem.
Bizakodva kellett mégis hazamennem.
Ajkadat sem hagyja el  most panasz.
Tudom, megérezném, ha itt maradsz.

Úgy vártalak. Eddig őrzött a távolság.
Tudtam, hogy vagy, és ez már valóság.
Jó volt álmodozni; éreztem ezt tetted te is.
Üzentünk egymásnak a csillagok által is.