Természeti csapások, földrengések, árvizek;
S lásd: van újra összetartozás és erősödő hitek;
Összedőlt templomok, iskolák és otthonok; 
Mentett életek, gyermekek, csodák s romok…

Elcsendesedett lelkülettel lépsz-e be?
Ó mondd, s tekints magadba; érzed-e?
Érzed-e hiányát a lelki csendnek?
Érzed-e hiányát a békességnek?

Szállongó hópihék, és csillogó remények!
Adjatok örökhírt, s utat a reménynek.
Egy égi jel, egy pislogó sugár, egy emlék…
Derüljön föl bennünk a régi-régi kép.

Kórházban hagytalak ma, Kedvesem.
Bizakodva kellett mégis hazamennem.
Ajkadat sem hagyja el  most panasz.
Tudom, megérezném, ha itt maradsz.

Úgy vártalak. Eddig őrzött a távolság.
Tudtam, hogy vagy, és ez már valóság.
Jó volt álmodozni; éreztem ezt tetted te is.
Üzentünk egymásnak a csillagok által is.

Emlékszel, Parádon, először láttuk egymást.
Te Somogyból, s én Szabolcsból értem ide.
Lent tavasz a parkban, fentről havas volt a táj.
Szinte megigéztél egyre, bár mögöttem jártál.

  60 Év távlatába tekintek vissza.  Szinte előttem folynak az események… Múlt évben, 8.-ban március 15-én egyedül én tűztem fel a nemzeti kokárdát, s úgy mentem iskolába. Az osztálytársaim nevetve kuncogtak. - te ünnepre készültél?

Fehér botja mögötted kopog, s te félreállsz,
Helyed átadod a buszon, szánakozva felállsz.
Utat engedsz neki, s átkíséred szánva.
Némán, megrendülve nézel a botjára.

Minap perzselőn tűzött ránk a nap sugara még.
Nyárvégi forróság, s már hűvösödnek az esték.
Száradó virágok, hulló levelek; nyári melegség…
Búcsú nélkül lásd az évszak sosem áll odébb.

   Az aradi vértanúk emléknapja alkalmából gyújtunk gyertyákat és emlékezünk a kivégzett tábornokokra, Batthyány Lajosra, első felelős magyar miniszterelnökünkre, s a bebörtönzött hősökre.

Valami békés nyugalom, és szeretet,
Eltörölheti minden félelmedet.
 Élvezd ki még a csendes elmúlás neszét.
 Békét sugall az őszi táj szerte-szét.

Mese Nárciszkának Julika nénitől

Az én hazám, az ország, hol születtem egykoron,
A szülői házzal, hol bölcsőm ringatták velem.
Az én hazám, ahova tartozom, s hol él a nemzetem.
Ott, hol szűkebb hazámban altató dalt dúdoltak nekem;

Tegnap még borzalmaktól volt hangos a világ…
Nem vágytam kilépni, békés volt kis szobánk.
Madárfütty csalogatott; burukk , burukk– szól rá,
Csivít-csivít; nyitni kék, pitypalatty és zenél a táj.

Álmomban is egyre gyakrabban látogatsz jó anyám;
Emlékszem, midőn a tavasz  szépségeiben ,
Madarak csivitelésében, az erdők zenéjében,
Virágok , bokrok színes világában sétáltunk veled…
A természet szépségeit imádva  jártuk: Te és  öt gyermeked.

Ne hidd, hogy véletlen, ha meglátsz valakit, dobban a szíved és tudod;
Egymásnak szántak valahol, s ez lesz az igazi, rád vár, te vártad, s várod.
Tél volt akkor, fent havas volt a táj, s lejjebb a parkon át tavasz suttogott.
Nem feledem azt a télvégi tavaszt: január végén, a hegyek felé tartó utamon.

Tavasszal történt Bogdányban,
Nagyapáék házában.
Selymes macskánk megfialt,
Szép cicalányt  és nem fiat.

Augusztus 22-én hajnalban,
Macskanyávogásra ébredtünk.
Szaladtunk is nyomban,
Kiscicák lettek! Jó a kedvünk!