Miután hazatért mindenki, keresték Tündét, de még mindig nem volt otthon, és továbbra sem tudtak igazán kapcsolatot teremteni vele.

Tündét sokáig tényleg nem tudták utolérni sehogy sem barátai, de mindig gondoltak rá, és míg ők a Föld felszínén voltak, addig megismerték annak szívének gyermekeit is.

Tünde egy kis idő múlva újabb világba csöppent, ahol tizenkettő sötétruhás hatalmas mágus várt rá.

Tünde időközben felnőtt, kicsit hamarabb, mint a társai. De ezen senki nem lepődött meg. De azzal tisztában voltak, hogy egy ideig el kell válniuk

     Sok idő eltelt, míg az új ismereteket teljesen elsajátították, és tudták alkalmazni is.

Pár napig még fürdőztek a sikerükben, hisz megtanultak olvasni, és a kulccsal kinyitották újra azt a bűvös ajtót, ami egy újabb bolygóhoz vezette őket.

Aznap, mikor lefeküdtek, furcsa álmaik voltak, a betűk világába csöppentek, és el tudták olvasni azokat a könyveket, amiket kaptak.

A birodalom kibővítésével elkezdődött egy új, varázslatos világ.

Egy távoli csillagrendszerben történt az, amit most elmesélek nektek. Az univerzum egy távoli világában született egy kislány, aki az ottani csillagok gyermeke volt.

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szép bölcsőde. Ez a szép bölcsőde egy szép nagyvárosban volt. A várost kettéválasztotta egy hatalmas folyó, ezért nagy hidakat kellett építeni, hogy átjussanak az emberek egyik oldalról a másikra. A bölcsőde, amiről a mese szól, a hegyek között rejtőzött. A levegő itt olyan tiszta, hogy szinte harapni lehet.

   Egy nap a kis kacsa elgondolkodott. A tóhoz totyogott.
   - Mért is ne ugorjak be a vízbe? Ha mégis fuldokolnék, majd kimenekít valaki! - gondolta magában.

   Egyszer volt, hol nem volt, nagyon-nagyon messze innen, volt egyszer egy hatalmas kerek erdő. Óriás fái körbeölelték a színpompás, virágokkal borított tisztását. A tisztás közepén kristálytiszta vizű tó várta az erdő lakóit, hogy szomjukat oltsák.

   Mesét mondok, figyeljetek, a valósághoz több köze lesz! Réges-régen, és nagyon-nagyon távol volt egy nagy királyság, ami már csak álom. Alattvalói, gazdagok, szegények, hol így, hol úgy éltek, éldegéltek. Volt egy szegény ember, három gyerekével, de hiába dolgozott, cipőre sosem telt. Egy fiúcska, két leány, nem könnyű az élet, éhesek és fáznak, lassacskán felnőnek.

Búsan ül a lányka egy szőke part kövén,
Könnyeit hullatja, de nem fárad el szegény.
A nyárfa rezge levele meghallja zokogását,
S megkérdezi rezzenve a szomorú bús leánykát.

Bús leány, szép leány, miért keseregsz te?
Úgy zokogsz, úgy sírsz, a szívem szakad bele.
Feledd el bánatod, nézd a szőke partot,
Mennyi tarka virág szemed elé tárul.

Egy nap a kis kacsa elgondolkodott. A tóhoz totyogott.
- Mért is ne ugorjak be a vízbe? Ha mégis fuldokolnék, majd kimenekít valaki! -gondolta magában.
Erre a tóba ugrott, és lebukott a víz alá.

Egy nap az oroszlán így szólt az alattvalóihoz: 
- Jól figyeljetek rám! Tudjátok jól, én vagyok a Király! Ezért úgy cselekedjetek, ahogy most ezennel elrendelem! Egy-két törvényt módosítok, és te, kedves Sas barátom, neked kell javítanod a törvényt, mert ugye papíron is rögzítve legyen!

Megkezdem e mesét,
de ne higgyétek felét.
S amit rejt a másik fele,
az is bizony mese!

Szegény asszony ült a lócán,
kapu előtt várta urát.
De a gazda oly későn jött,
az öregasszony beleőszült.

Hazaér az asszony férje,
de az asszonyát meg se ismérve.
Elmegy vígan mellette,
s a feleség rá, így szól e:

Gyönge kis madárka
ágról-ágra röppen,
nem találja kedvét
az erdő sűrűjében.

Fejét leereszti,
búsulva szemléli,
a lenti világtól
félve meg is kérdi;

- Ó te szép sík,
zöldellő messzeség!
- Meg tudnád mondani,
mért nem kék itt az ég?