Börtönéből szabadulna,
keresi útját a lélek,
de foglya az egónak,
hiába fia az égnek.

Tekintget magasra,
oda vágyik vissza,
hol a születése,
hova emléke hívja.

Amíg várakozik,
bölcsességet tanul,
megérti, mit kapott
végzendő feladatul.

A családfánkat szerkesztve
hoztál legősibb képeket,
 máris a kezdő kedvenc lett,
szívünk áraszt köszönetet.

Legutóbb, mikor kerestelek,
utólag levél érkezett.
Keresztfiad ismertette,
ágad nem hajt már levelet.

 Szívünk őrzi emlékedet,
családfánk a fényképeket.
Nagyit, aput, testvéreket.
kincset érő emlékeket.

Lehet rövid idő, vagy akár évek alatt,
kimondva, s kimondatlanul, emberek közé emelhetnek falat.

Hozhatnak boldogságot, szerelmet s reményt,
ha kedvesen szívedhez szólnak, vagy írnak belőlük regényt.

Elmondhatnak megannyi hazugságot,
s ezzel okozhatnak benned csalódást, vagy ha elhiszed, vakságot.

Gross Arnold, a kedves grafikus,
kinek képein minden apró,
emberek, madarak, kiskutyus,
nem gondolta, nem is sejtette,
hogy kávézó lesz közelemben,
találkozás a legszebb szerelemben,
és titkos jelszónk, keresztneve.

Előttem egy üveg pezsgő,
nincs lehűtve, nincs értelme.
Tőled kaptam, nincs sok éve.
Együtt vártunk alkalomra.

Messze nézek, elmerengve.
 - Van szilveszter a mennyekbe’?

Sós a könnyem, marja szemem.
Ilyen az örök szerelem?

2024. december 31.

TM

Könyörtelen az idő,
elhozza a ráncokat,
lassú tipegéssé teszi
a pörgő táncokat.

Üveget rak szemek elé,
ősz fürtöket festeget,
görbe hátra és derékra
pakolja a terheket.

Újra elhoz álmokat,
felidéz sok emléket,
elfeledett dolgokról,
régmúltról meséltet.

Csillognak a jégcsapok, deresek a fák,
szépség mindenütt, fagyott a táj,
farkasok üvöltése messzire száll,
a falka éhes, vadászni jár.

Véresek a pofák, hamar alkonyodik,
de a fiatalság még játszadozik,
utolsó sugaraknál finoman havazni kezd,
hófehér takaró fedi el vétkeiket.

TM

Hideg hó lepi be a tájat,
Szíved a fájdalomtól fázhat.
Fagyott szívvel nem lehet énekelni,
Nem lehet dalra kelni!

Kismadár száll az ágra,
Hótakarót rázza, rázza.
Talán felolvad a szív magánya?
Énekétől, melyet cifrázza.

A hideg nem enged, szívem járja,
Jégpáncél fogva tartja!
Nem fakad az a dalra!
Fehér hó betakarja.

köszönteném magam
de elnémult a szám
verset írnék hozzám
de kiszáradt tintám
vigasztalnám magam
de nem sírok értem
életem kenyerét
már régen feléltem

Akárhogy is menekülsz,
egyszer utolér,
mint a köd hozta dér.

Sok mindenre megtanít, hogy
hogyan viseld el ezt a kínt.
Sokat leszel miatta egyedül,
lelkedben majd csak a szél hegedül.

Öledben pár megsárgult levél
még a boldogságról mesél.

Az élettől kaptál egy jegyet, hogy használd ki, utazz, ahová csak lehet.

Remélem, jó hosszú lesz az út, mely biztos göröngyös is, s hoz majd derűt, s borút.
Bár mindenki maga választ, békét akar vagy háborút.

Viszont a többi része boldogság, szerelem, mosoly, hidd el.
Itt a jegy, hát vidd el!

Használd ki ezt a jegyet, visszaváltani úgysem lehet.

Eső mosta utakon szél söpör ma végig,
Elfújja az óévnek minden fájó emlékét.
Ne csüggedj hát, én lelkem, ne add fel reményed,
Meglásd, jót hoz még a holnap, csak emeld fel a szíved.

Most még nehéz, ma még a csend is hallgat,
De holnap virágok nézelődnek az ablakomban.
Ma még fáj minden emlék, a szívem nyugtalan,
De holnap kitépem lelkemből a síró múltamat.

Most még messze a nyár, kopaszok az ágak,
De holnap énreám új utak várnak.
Ma még zilált a hangom, remeg, reszket,
De holnap eltemetem én az összes könnyem.

jer ölembe, ízibe
drága kincsem, Gizike
jer, s lekerül a rékli
vár ránk az üres kégli
hisz rajtam sem lesz lajbi
csak buli lesz, nem lagzi
bagla közt is csudajó
csak kell hozzá vonyogó
ne légy drága oly bászli
nem hagylak elcsoffadnyi
ha nem tetszik a bagla
akkor ott lesz a lésza
nem foglak meggyötörni