Ha itt lennél velem,
nem lenne könnyes a két szemem,
hozzád bújnék szerelmesen,
nem cserélnék senkivel sem!
Csókjaimmal halmoznám el a szád,
s a két szemed vágytól csillogva nézne rám!
Féltőn átölelne két karod engem,
boldogságtól gyorsabban verne
a szívem!
Fentről a csillagok mosolyogva néznének le ránk,

Megérkeztek a gólyák, szárnyuk suhan,
Tavaszi szellő tolluk alá surran.
Fészkükbe ülnek, kémlelik a rétet,
Új élet ébred, és velük a lélek.

2025. március 12.

Reggel a napfény lágyan ébreszti arcát,
Kávéillat kíséri csendes sóhaját.
Rohanás, gondok, ezer egy tennivaló,
Úgy érzi, mit addig végzett, csapnivaló.

Napközben munka, gyerekek és a férje,
Rohanás, hogy magát végre utolérje,
Iskola, óvoda, bevásárlás várja,
De délután éhes már gyermeke s párja.

A sétáló embereket nézem,
a bágyatag napsütésben,
míg a teraszon kortyolom kávém,
eltakarja a fényt egy árnyék,
lassan elered az eső,
gyorsabban kopog a sok cipő,
színes esernyők nyílnak,
a felhők pár percig sírnak.
Arra jön egy csavargó,
látszik már nem szomjazó,
kabátjából borosüveg kandikál,
egy üres padhoz sántikál.

Felkel reggel a nap,
a sok rügy melegszik fényében, végre elmúlt a fagy.

Dalra fakad a sok madár,
csivitel mindenhol a határ.
Éled az erdő népe, hallatszik szarvasoknak kecses lépte.

Lassan mindent magával sodor az élet, akár egy folyam,
a zord tél után, mint álmából felébredt csodavilág, olyan.

A táj kihalt, egyedül ballagok,
üresek az éjszakák, hűvösek a hajnalok.

Lassan feljön egy új nap,
az éjjel,
valahol, most is gyertyák gyúltak.

Visszanézek, utamon csak árnyékom követ,
hallom távolban elhúznak egy sírkövet.

Oly üresség van bennem,
fekete kabátot kellett vennem,
hogy testem a földre árnyékot vessen.

Játssz el egy dalt...

Óvatos léptekkel jött a Tavasz,
Mintha a természetben tündér járna,
Varázspálcájával fákat, bokrokat megérintette,
Rügy fakadt, s virágtenger körülötte.

Ó, Tavasz, remények hordozója,
Felkelő napot az égre csalogatja.
Ébred a föld, zöldell a vetés,
Örül a szívünk, oly szép ez az ébredés!

Míg nem ismertelek, hittem, jól szeretek.
Hol szomorúság volt, oda örömöt vittem,
hol szükség volt rá, adtam a két kezem.
Lestem a másik kívánságát,
feje alá tettem a párnát,
őriztem titkait, dédelgettem álmát,
jó szóval kínáltam, szelíd öleléssel,
étellel, itallal, dallal, tánccal, szép zenével.

Köszöntelek szépséges Tavasz, te éltető,
a természetet életre keltő,
a barkaszentelő,
március 8.-án
a nőket köszöntő,
a szemet gyönyörködtető virágeső,
ezt adja minden tavasszal a Teremtő,
mely oly kecsegtető, néha merengő,
boldoggá tevő,
szívet melengető,
lágyan körbe ölelő,
simogató, meleg szellő,
vágyakat keltő,

Eszembe jutott iskolám,
a kopott padok,
megszeppent gyerekek,
az első napok.

Ültünk ott vigyázzban,
kezdődött a tanítás,
de csak ha elhangzott,
tízszer tíz az száz.

Szorzótábla végig,
reggelente együtt,
fél év alatt könnyen
a fejünkbe véstük.

Kertek alatt készülődik a tavasz

Bezártam szívem, elromlott a zár,
Bezárult örökre, nem nyitható már.
Elszaladt éveket kutatom,
Tükörbe nézhetek, tudom.
Fáradt az arcom, súgja,
Sok volt a küzdelem súlya.

A lezárások dimenziójában az utak összeérnek