Hogy szerettünk volna
mindent együtt egy életen át,
átfogva egymás derekát,
együtt állni az élet viharát,
kapaszkodva a Föld porába,
míg árad ránk Isten áldása.

Inni, amit az ég ad,
eljuttatni minden ágba,
hogy éljen és viruljon az élet,
felnevelni a következő nemzedéket.

Eltakarja arcát, forró könnyeit,
kezében mécsesek, halvány gyertyaláng,
bágyadtan tördeli apró ujjait.
Mi volt csöpp élete? Mért csak szalmaláng?

A sírkövön aranybetűs felirat,
fölötte egy kissé megfakult fénykép.
Tétován áll, mint kit sírás fojtogat,
mozdulna felé, de mégis visszalép.

Lelkemben, mélyen, ott él az élet,
De siralmas éveim szomorúan nézem.
Mit hoztam? Mit adtam?
Mért lettem? Mért voltam?
Ki tudja...? Én nem értem...!
Üres lett szép szívem, meghalt ő egészen.

Ó, ifjúságom! Ó, én szép kedvesem!
Hova tűnt arcodról a forró szerelem?
Hova tűnt ajkadról a derűs mosolyod?
Nem hallom nevetésed, reszketőn zakatolsz.

Elszöksz, elfutsz, menekülsz innen,
Szépséged megölték a bús, komor évek.
Nem hagytak mást neked, csak mély, fájó sebeket,
Gyógyítani, ó, jaj... azt már nem lehet, nem lehet.

Én azt gondoltam, hogy szép szavak csak a versben élnek.
De amikor hozzám szóltál, sorra feléledtek.
Mit leírtam képzeletből, szinte lélegeznek,
most szívedből a szívembe, vissza-visszatérnek.
Egyetlen vagy, ki szavaimnak illatát is érzed,
és beszél hozzám tekinteted, minden érintésed.

2024. október 24.

TM

A fák között, a rét fölött,
elmélázva ül a köd,
fején sapka, nyakában sál,
ébresztgeti a napsugár.

Vonattal vágtat a száguldás,
ablakán benéz a suhanás.
Tarlók hátán varjúcsapat,
csigát keres, bogarakat.

Ne restelld ha jő
a szerelem a nagy Ő
utolsó esély

Lehetőséged
ha lesz boldogságodat
soha ne add fel

Szerelmes éjjel
repültök az égbe fel
rózsaszín mámor

Csodálatos éj
izzik köztetek a lég
vele így oly szép

2024. október 24.

TM

Sötét, hideg az éjszaka,
egy csillag sem ragyog
az égen ma.
Testemből feltörő vágyaim elfojtom,
virágozni őket nem hagyom.
Hiába vergődik érted meggyötört testem,
az ész dönt, bár kicsit restellem.
Hiába a vágy, ha eltakar
a ködös messzeség,
fátyolos, könnyező szemmel nézem,
mi maradt a szerelemből még.

(1956. emlékére)

A Pesti Srácról még nem írtam én,
Kinek emléke ott szunnyadt a lelkem mélyén.
Ki repített benzines palackot nagy erővel,
Tankok repültek tüzet okádó csővel.

Egy Pesti Srácot ismertem én,
Aki alagsorban lakott Ferencváros mélyén.
Alig volt tizenkét esztendős,
Reggel még élt, este már hős.

Rossz álomból ébredő reggel,
kávé után tapogatózó kéz,
az ember csak ül némán,
míg magához nem tér.

Letisztulnak a gondolatok,
helyre kell tenni mindent,
a furcsa álom messze illan,
többé hatalma nincsen.

Feledésbe merül a félelem,
elűzi a napsütés,
felülírja az emlékét
a mindennapi létezés.

TM

Hetet ütött épp az óra,
s papa tér már nyugovóra.
Baljában egy teáskanna,
jobbjában a finom manna,
mit másképp nem is neveznek,
csak száraz fehér Remeknek.

Három kézzel boldog lenne,
tökmagja is épp elférne.
De ha négy lenne az a kéz,
nem lenne már semmi nehéz,
távirányítónak helye
papikám negyedik keze.

Gyertyák fénye mutat utat,
kivilágított temető,
sok emlék e sírok között
eszembe jut, jön elő.

Egy nevető, mosolygó arc,
a simogató, meleg kéz,
egy csésze forró teát,
egy illatot felidéz.

Papucsban és otthonkában
mindig dolgot kereső,
kertjében kiskapájával
puha földet egyengető.

Elcsitult bennem az est nyugalma,
hallgat a sötét éjszaka,
meghalt a kínzó vágy,
rideg, hideg az ágy.
Felsikolt a szenvedély,
neki ma nem jutott esély.
A szem meredten néz a semmibe,
neki sincs sok jövője,
nem perceg a szú sem,
elfáradt, úgy hiszem.
Könnyet ejt a vén hold,
bár nem bolond,
hol volt, hol nem volt,

Szívemből szól az én dalom,
szeretlek téged, édes angyalom!
Te vagy az éjszakám és a nappalom,
minden percem veled együtt élni akarom.
Válladra hajtom a megfáradt fejem,
te átölelsz féltőn, kedvesem!
Hozzánk szállt a boldogság kék madara,
s csodás dalát nekünk dalolta.
Trillája szállt fel az égbe,
s mi boldogságtól hevülten

Jöjj, kedvesem, ölelj át,
én úgy szeretem,
oly szerelmesen, oly kedvesen.
Fonjon körbe a két karod,
ugye, édesem, te is akarod!
Érzem, gyorsabban ver a szíved,
a vágyad is éled, szeretlek téged!
Érzem a puha,
leheletfinom simogatásod,
mellyel a vágyam lángoló tűzbe hozod.
Remegő testem téged vár,
oly jó, hogy ölelsz már.