rejtelmes sötétség, füllesztő meleg
szobám falán csak a tapéta sóhajt
asztal sarkában egy szorgos szú perceg
és a néma csönd elnyom minden óhajt

hallgatok... hallgatom az éj hangjait
hogy nesztelen suhannak át a szobán
némán szétszórom a tegnap hamvait
a holnap elé nézek még tétován

Mások az álmok...

A bárpult mocskos asztalán át
láttam a sátán rút pofáját.
Vigyorgott rám, kezében cetli,
elém készült azt letenni.
Az írás kusza nagy betűkkel,
tele bűnnel, tele könnyel.
Életem ott mind leírva,
olvastam mind, de már sírva.
Ez mind te voltál, szólt  nevetve,
pokolra jutsz, nem a mennybe.
Ez a számla téged terhel,

Meghalt a bohóc,
vajon sír majd érte valaki?
Voltak neki is könnyei?
Egykor nevettünk rajta, és
térdünket csapkodva
vágtunk torz pofákat,
és könnyek nélkül
nyitottuk mosolyra a szánkat.
Vajon a lelke majd hova tér,
csak egy pióca lesz, vagy tán
egy tollforgató ledér?
Emlékszik-e rá vajon a világ,
vagy legyintenek rá,

Édes szerelem, hát mely vizekre vittél,
őrjöngő habjaid közé engem eltemetnél?
Őszülő fejemmel csak kerestem egy álmot,
nem akartam megváltani ezt a csúf világot.

Mért baj az, ha meghitt ölelésre vágyom,
mért hagynám kihunyni a szerelmi lángom?
Vagy legyek minden érzés komor temetője,
és legyek önmagam kegyetlen ítésze?

Ohhh, te bársonyos, örök reményű nap,
halljam hát búgó, simító hangodat.
Súgd a fülembe, hogy még szeretsz,
velem sírsz és majd velem nevetsz.

Ne tékozold az erődet semmi másra,
feszíts fel most egy szép szivárványra.
Legyek szín a fájó, buta szürkeségbe,
vigyél magaddal el a végtelenbe.

Régóta perzsel a szerelem,
éltető parazsa lelkemben.
Nem látlak eleget,
fogytán az ereje.

Múzsám, boldog vagyok teveled,
tudod jól, mennyire szeretlek.
Csak érted epedek,
egyetlen szerelmem.

Látogass hát meg, ne légy félénk,
nincs jobb lámpa a hold fényénél,
szemünk nézésénél,
szívünk érzésénél.

Éjjel van és nagyon fázom,
a helyemet nem találom,
a csillagokat sem látom,
veled lenni vágyom!
Szép álmaimat várom,
rám lel a boldogságom.
Ölelő karodba vágyom,
ugye, érzed a hiányom?
Melegíts, erre várok,
örömömben kiáltok,
az égbe veled szállok.
Két szemed íriszét, ha látom,
Te vagy az Én boldogságom.

Indul már a fecskemadár
Melegebb tájra,
Villanydróton csivitelve gyülekeznek,
Társaikat csapatokba várva.

Viszontlátás, fecskemadár!
Szárnyalásod hosszú út várja!
Ne feledd költőfészked soha!
Gyere vissza e hűséges tájra!

Szíved legmélyén dédelgetett
csodaszép érzelem,
mely egy rózsa szirmán ma elmereng!
Kezembe fogva, fájó szívem megremeg,
szerelmes emlék, mint egy film,
a szemem előtt lepereg.
Oly szép e bársonyos, vörös rózsaszirom,
ujjaimmal leheletpuhán megsimogatom.
Érzékeny szirma a finom érintéstől kitárul,

Lelkem lelkedet immáron ölelni vágyik,
míg nézem csendben a lenyugvó napot.
A parti fák ölén csak az esti szél hárfázik,
forróság van, de én majdnem megfagyok.

Meleg ölelésed a rideg folyó nyelte el,
mikor elmerültél annak sötétség ölében.
Egy égi angyal most csak neked énekel
valahol, ott kint a távoli sötét temetőben.

Bejárhatod az egész nagyvilágot,
keresve otthont, vagy szerelmet.
De mindezt csak kis hazádban,
és tiszta lelkedben leled meg.

Ha kinyitod gyermeki szép szíved,
bármit megtalálsz a honi ég alatt.
Mert tudod, hogy csak itt lesz tiéd
az otthon és sok boldog pillanat.

élet a köbön
uram én megköszönöm
fogtad a kezem
tápláltad hitem
még dobban a szívem
mindenem adtam
a pofon mit kaptam
terajtad csattan
valamit kerestem
hitem megleltem
aztán elcsesztem
de büszke vagyok
nyomokat hagyok
jó ember maradok
nem kértem sokat
csak áldásodat
bennem a tudat

( Komolytalan vers)

Beregisztráltam magam a mennyországba,
ne legyen gondom már semmi másra,
és ha megkérdezik, érkezvén, hogy vagyok?
Csak annyit mondok, "Adjisten, jó napot!"

És szól majd Péter, "Már nagyon vártalak."
Mire mondom magamban, "Szép kis alak."
Ellettem volna még e hideg rög fölött,
de lelkem, ím most a mennybe  költözött.

Ha fény volnék, bennem megfürödnél,
Sötétből jönnél, s talán szeretnél.
Hagynád, hogy arcod megsimítsam,
Pedig ebbe hányszor belehaltam.

Csak addig vagyok, míg eljő az este,
S tűnök el, talán még nem örökre.
Ha vársz reám, neked adom fényem,
Mert én még senkit nem öleltem.