Az embereket bámulom sokszor,
közönyös, unott, fásult arcukat,
és próbálom megérteni olykor,
honnan ered e néma indulat.

Már vonatra szállt…
Mezei István

Éjféli vonatra szállt megváltva jegyét,
Bár láthatatlan, tölgyek és jegenyék
Mélyen a földig hajolnak előtte,
Útja nem vezet semmilyen jövőbe,
Nincs megálló, állomás, nincs megtorpanás
Benne, csak elmúlhatatlan elmúlás.

/ Mosonmagyaróvár./

Tető roppan, lángnyelv tör az égre
Táncol a tűzkakas, nagy a mérge
Pusztít a kegyetlen, bosszúálló lelke
Ég az elátkozott épület figyelmeztetve!

Mi történt itt megint, milyen pusztítás?
Régi áldozatok, hősök emléke az égre kiált:
Ne legyen iskola, átok ül rajta!
A múlt, hősök jajszavát falakra felírta.

Bányászok! Legyen Tiétek mindenki dicsérete!

Haladtunk át a hídon a hajógyár felé
Már ötven év is elszállt azóta
Apám ismerte Pest minden szegletét
A Szúnyog szigetet is megmutatta.

Kezemben az új vizipisztoly
Felmentünk egy hajóra
Szabad szellő lengedezett
Élettel teli volt az óra.

Mennyei királyságom e szegény köztársaság
 

Nem döngettem soha
se kaput, se mellet,
büszkén léptem tova
a kísértés mellett.

Amikor a toll már kihullott kezemből...

Erdő mélyén , fenyőfák tövében
Lila szirmaival nyílik a ciklámen
Tölgyek, fenyők alján
Csendben bólogatván

Nagy lombú tölgyek árnyat adnak
Madarak röptükben dalolnak
Ciklámen virágok szép emléket hoznak
Ha ere jársz, feléd bólintanak

Anyám a virágok közt harmatot járta,
Apám hidakon át bátrak közt lépkedett,
Anyám nyitott szívével várt a csodára,
amíg Apám csak titkolta a vétkeket.

Meddő vitánk
Mezei István

De szeretnék egyszer
zúgó vihar lenni,
megmutatni mint lesz
mindenné a semmi,
hogy nő lepke szárnyán
pergő fergeteggé,
ezer rezdülésből
hatalmasan eggyé…

Csöndet font körém az éj komor sötétje,
Mikor a nap eltűnt vérvörös palástban.

Ha én Idő lennék,
néha megpihennék,
hegyek ormán ülve
csillagmorzsát ennék.

Sziklák pereméről
harmatcseppet innék,
nagy Tér barátomnak
kóstolót is vinnék.

Mondd meg Uram miért
Mezei István

Szentség az én földem: Ő az én szentségem.
Tenyérnyi hely csupán a nagy mindenségben,
Mégis ő a világ, többre nem is vágyom.
Mért tenném, ha helyem csak benne találom?

575575

Rohan az idő, és hiába szaladok,
utolér, lehagy. Visszatekintek,
Ami szép volt mosolya: szaladó évek

Már régiségben élek. Keresnek, megtalálnak.
Majd ha meghalok, fel is fedeznek
talán, de addig vagyok még szerénységben..

Az utazásom lassuló szókeresés
Az érkezésben véges számokat
mormognak, imádkoznak, s mind én vagyok még..

Szemeid csillagok, ha lágy mosoly jő,
csodásan nyíló ablakok, melyen át
lelked a mélységekből, ha kell kilát,
mert látni maga az élet és erő

Meglátni mindent, ami szerethető
az életet, könny gyöngyét, vágy mosolyát.
Ha valaki vak volt, most ordítja lát,
és csodálja, mert hisz, hisz van Teremtő