Olyankor vagyok boldog,
mikor a csend átölel,
nem úgy mint egy koloncot,
hanem olyan szív közel.

Sok fajta gyümölcsöket,
nevelnek kertemnek fái,
már tavasztól késő őszig,
zamatosak körtéi, almái.

Arra ébredtem egy őszi hajnalon,
Okozat lettem, hol én voltam az ok,
Kitárult előttem új dimenzióm,
Már idejét múlt, korszerűtlen vagyok.

Az ősz lépteiben
Vacog az ég,
Didergő kávéscsészében
A hajnal dereng.

Beköszöntött a szeptember 
fényes napsugárral
Megérleltette a gyümölcsöt a nyárral
Jöhet a szüret, száll a víg ének

Nem aranyat látsz, csak azt szeretnél látni.
Félsz, hogy amit az aranynak hiszel,
egy kődarab. Csiszoltad aranynak. Ilyen
 

Tündöklő fényes Nap,
Hold bársonyos fénye,
ti vagytok életemnek,
éltető örökös reménye.

Harangoznak a templomban,
Misére hívnak
Áldott legyen neve az Úrnak
Harangszóra én is elindulok

Mámorító volt az a bor,
hát leültem, hogy írjak,
de mit tudtam volna írni,
mámorító szép szavakat.

Öreg fenyők sűrűjében
Abigél áll nagy fehéren
Mint, ha várna, mint, ha hívna
Ő a szívek gyógyítója

Ma vasárnap van, de esik,
vagy cseppre-csepp hullik,
jut eszembe a szomorú dal,
kinek bánat, másiknak diadal.

Valami idebenn hirtelen megszakadt,
kitéptek lelkemből hangtalan húrokat,
fáj a melódia, kínoznak taktusok,
elmennék messzire, lennének rá okok..

Függőágynak hálójában,
sellőt fogott egy halász,
hal pikkelyét elvesztette,
leszek én most madarász.

Simogat a napfény,
szeptember havában,
derűsek a parki séták,
fáknak lehullt avarjában.

Felforgattad az életemet,
meggázoltad a szívemet,
ezek után, hogy is lehet,
szeretni majd így tégedet.

Sárgulnak már a levelek
Fecskék tova szálltak
Szeptember int sok diáknak
Vége a ragyogó nyárnak

Gyengül a napsugár, tova szállt a nyár
Vidám jó kedvünk emlék ma már
Csengő szólít tanulásra fel
Diákokat köszönt az iskola, csengő felel

Sóbálvánnyá merevedett az élet,
letűnt koroknak, ránk maradtak,
mind örömei, mind szenvedései,
hogy bánjuk velük, ha ujjaknak
is gondokat okoznak, megoldásai.