Gyászba borult nap,
égbekiáltó,
hős vereségért         
jár a halál?

Tegnapi hangja a vas duhajának
körbekerít ma is: átdobban rajtam.
Táncuk zajából a csizmás lábak
félelemcsillagot rúgnak agyamban.

„Mire a kakas hármat kukorékol,
háromszor tagadsz meg engemet!”
Mire feljön az Esthajnal csillag
Sötét had bosszúja eltemet!
Édes hazám, háromszor tagadnak
meg tégedet!

Annyit éltél, mint most a gyermekem,
de még mindig érzem, hiányod fáj,
ha írok rólad, nedves tenyerem,
és sírásra görbül szem és a száj.

Minap perzselőn tűzött ránk a nap sugara még.
Nyárvégi forróság, s már hűvösödnek az esték.
Száradó virágok, hulló levelek; nyári melegség…
Búcsú nélkül lásd az évszak sosem áll odébb.

Esküvői kép: szemben az oltár.
Örök női szép, nekem az voltál.

Nincs időnk egymásra,
Nincs időnk másikra,
Nincs időnk beszélni,
Nincs időnk szeretni.

még nem látlak, de már érezlek
kicsi szíved itt dobban bennem 
még nem hallak, de már kérdezlek
mikor tarthatlak tenyeremben

Jaj szél, te vad, nyugati szél!
Miért fújsz, oly kegyetlen lettél?
Már gyermekkoromban fújtad harsonád
Elűztél fővárosba, majd tovább!
Délre, napfény városának mondták

Zárulnak, nyílnak az októberi felhők,
Átlátszó szürkében kékké érő ég,
Még langyos ciklonok jönnek, déli szellőt
Érzek arcomon, látom az ősz szemét.

Lassan e tájon miden a csönddé,
Messze a gólya, messze ma már.
Csípve a reggelt, dérje köszönté,
S darva az égen már tovaszáll.

Mikor majd egyszer eltűnök elmegyek
Nem történt semmi észre sem veszitek
Nem sokat veszítek csak az életet
Tán vár reám egy nem létező sziget
Ami volt kudarc kevés csekély siker
Könyvet verset fogad koszos konténer

Őszi tájon
ködfüggönyök,
talpunk alatt
avar zörög,
felettünk az
égbolt köhög,
 

Elmúlt a nyár,repült tova
Emlékeid még itt hagyta
Csendes patak vize csobban
Kövek közt susog halkan

Mág Tamás festőművésznek

Szárnyal a hintó,
Nyargal a négy ló,
Úgy suhan egyre, mint a madár.
Észre se vetted,

Minden indulással múltat
cipelsz magaddal, de
a jelenben nehéz vinni
a nem hitt mesét.
Minden kísér, és kiabál feléd.
Menekülésed is kísér--
kísérnek a hová, 
s a merre lidércei.

Pilis szent hegyünket nézem!
Piramisok alakját, mását érzem
Mint,ha Föld szíve lüktetne benne
Piramis alakja,szent minden köve
Nézem és látom,piramis alakja
Amit ezredévek pora takarja