Ó Nemes fák között,
mennyi a csenevész bokor,
hogy uralják, rabolják,
gonoszul életterét sokszor.

Égi ösvényeken lépked majd a lábom,
lelkem nyugodalmát végre megtalálom,

/ Kiss Jani barátomnak, negyvenedik születésnapjára. /

Féltelek én sok mindentől,
Hold sugártól, a Napfénytől.
Éjszaka sápadt,
a fény az vakít,

Lehanyatlott már a nyár esti alkony
Kolomp szó hallik a messze távolból
Tarka gulya tér meg a falu legelőről
Gazda várja tehenét, látszik már messziről

Borozgatok - csendben halkan,
majd töröm fel, emlékeim kapuját,
mert a kopogtató nem működik,
de nem tölthetem, kint az éjszakát.

Idegen tájak
szúrós illatában
átsuhan rajtad
a szél.

Emlékszem – patkó alakú volt egy tavad,
ott lent Zátonynál, a szakadék alatt,
ahol hatalmas ős fák fogják, az omladékokat,
az Ős Drávának vize, mint horgásztó maradt.

Ragyogó nap bujkál a ködön át
Fűzi az őszi fa koronát
Rőt, s barna levél hull a fákról
Egy-egy réti sas vijjog oszlopáról

Árva madár száll ágról, ágra,
minden ág egy kérdés,
magába zárt fajdalmát,
már az Isten sem látja,
feneketlen kút a mélység.

Fáradt őszi napsugár
Rákacsint a tájra
Erőt ad még egy kicsit
A nyíló ciklámen virágra

Van egy álmom, mi visszatér,
fiatalon vagyok ott szereplő,
van egy menyasszonyom, aki
egy csodás, gyönyörű szép nő.

Az a volt piactér,
az nem a mostani,
régit a maival nem,
nem lehet összemosni.

Ne menj el, szóltam volna
De nem jött kiáltásra felelet
Ráléptél a szivárványra
Esővel küldted a könnyeket

Szerelmet mesél az a tajték,
habos habját mind kidobja,
súlyos köveken elmosogatja,
hogy boldog legyen a holnapja.

Én úgy halok meg,
ahogy éltem,
sallangmentesen, 
szerényen,

Szivárvány ragyogott fel a szeptemberi égen
Ölelve hegyeket, völgyeket szépen
Üzenetet küldtem a szivárvánnyal néked
Találkozunk még , ott fenn a magas égen

Hogy rikoltozik a sok sirály,
zsákmány szerzés ez a viszály,
már készül a Nap lenyugodni,
a szépséget még kell fokozni.