Csak egy gyönyörű Beethoven nyitány,
mely áthullámzik a télies tereken,
forradalom, lendület, iram és talány,
e silány jelenben pátoszát keresem.

Azok a harsonák, mély, dübörgő dobok,
sírnak a fuvolák, jajgatnak hegedűk,
két évszázadon is hozzám átdobog,
zengve gyászt, diadalt, féktelen derűt.

ballada

Téli utazás
vadtól a szelídig

Legendákat, regéket ringat a Mátra háta,
mesélnek, lelkedhez érnek, és vallomása

van minden völgynek, s a nevek véste fáknak,
a természetnek fent, s az ember igazának.

A kép nem engem ábrázol, a vers nem rólam szól, rólatok.

Mikor a sínek sehová nem vezetnek,
és elcsitul a gének halálos harca,
boldogok azok, akik már nem érik meg,
világunk hogy ítélte magát kudarcra.

Erdély –lélekharang a mélyben

Megkésett hév és elragadtatás,
a meztelen szótövek, pőre ragok,
a rím az omló végeken varázs,
e bájos cella foglya maradok.
Bársony-szóból érik a gondolat,
majd őrzően fölébe tornyosul

Kerestelek,de nem talállak
Kérdezhetem az alacsony felhőtől
A hidegen fúvó széltől

Mint az ágak között feszülő hártya,
ki láthatatlan a megváltását várja,
ugyanazt a konok percet taposom,
néha árnyéknál is sötétebb sorsom.

...búcsúzom Tőletek...

Odakinn a világ dermedt és fagyott,
kopott lepelre írom le napomat,
mely a tavaszban majd édessé olvad,
jégvirág nem díszíti ablakomat.

Szűk napjaidból összerakni tág éveket,
szóval, dallal kitölteni a néma hiányt,
elűzni az árnyat, mely folyton követ,
és kiírni magadból, ami fáj és bánt.
Figyelni, lesni amint egy magzat kis szíve,

Micsoda telek úsznak havas múltunkban,
mily forró nászok, fekete gyászok.

Rövid szürke kabátban, a sarkon ácsorog
A rendőr arra sétál, meglátja, rámorog
Nem érdekel, az éjszaka,
hol és mikor, hogy érsz haza.
 

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=cW2YhHAot6I

Megissza a kávéját először,
aztán lassan, megfontoltan rágyújt,
majd ránéz a repedt, koszos tükör,
látja, az arca színe már a múlt.
A ház elé a kukát kihúzza,
összenéznek a szomszéddal vadul,