Ballag az ősz ködöt, hűvöst hozva reggel,
fákon halványan rozsdálló levelekkel.
Harmatos pókháló csillogása fűben,
csend, béke, nyugalom kezdődik az őszben.

Hajamba levél hull a rozsdálló fáról,
a forróság már csak emlék lett a nyárból,
még jólesően simogat az őszi nap,
melegíti, ha felé tartom arcomat.

A nap, ahogy a dombok mögé szökkent,
Úgy hallgattak a rozsdásodott bokrok.
Foltjaikkal takarták a földet.
Egy-egy sugár még lemaradt s dalolt

a víz tükrén, vibráló fénycsíkot.
Messze daruk, mozdulatlan gémek.
Ott az új, itt még a régi sikolt.
Kétkerekű ásítását nézem,

(Szeptember 1.)

Kinyílt az iskola kapuja
Vár az öröm, vár a csoda
Kicsi s nagy diák alig várta
Új reményekkel menjen az iskolába

Betűt tanul, lesz sok új barátja
Számolni, olvasni nagyon jó
Megmutatja.
Ő lesz a legjobb tanuló!

575575
Csak lassan megyek. Hosszú az út, utolér 
árnyékom. Messzi ahová megyek 
születésnapomon még földi rab vagyok.

Feltétlen fontos együttes beszélgetés. 
Pontosan készen állok, az időt 
tanulom s belebotlok, ha nem vigyázok.

Éjszaka született. A márciusi égre
a tavasz épphogy felírta képeit.
Az Esthajnalcsillag a magasból lenézve
az újszülöttre szórta hívó fényeit.

Éjszaka született, csendes volt minden,
csak ő kiáltotta éjbe bánatát.
Ide álmodta őt létre az Isten,
el kellett hagynia égi otthonát.

A tikkadt nyár végén
fogy a nap melege,
még rajt' a táj képén
a forró nyár leple.

A folyóvíz apadt,
partján homokbucka,
száraz a nád alja,
víz nélkül oly furcsa.

Fáknak levelei
már perdülten lengnek,
foltokban színei
nyűtt képet festenek.

Felégették a világot,
eltaposták a virágot,
fekete lett minden zöld,
tüzes pokol lett a föld.

Véget értek a harcok,
nem maradtak arcok,
csak égett csontvázak,
ott, ahol bombáztak.

Ha kialszanak a tüzek,
kihajtanak a rügyek,
tán minden újra éled,
kezdődik egy újabb élet.

A sok virágszálat
nem ültette senki,
mégis alig vártam,
hogy lehessen szedni.

Szép volt e pillanat,
langyos szél simogat,
ölelt napsugara,
nagyon boldog voltam..

Margaréták szépek
úgy hajlongtak felém,
szakíts engem, kérlek,
örülni szeretnénk.

Szép unokahúgom, szeretett Évike,
Kialudt örökre a lángoló szíved.
Szomorú az enyém, nem békíti semmi,
De oly sok a virág, nem foglak feledni.

Otthagytad otthonod, a terasz szépeit,
Ágacska harmattal hullatja könnyeit.
Bordó petúniák az illatot küldik,
Gyászoló lelkem a halotti tort üli.

Öt apró kis lélek
nyaral nyáron velem.
Lelkemmel vezérelt
festő ecsetemben.

Ha virágot festek,
a szirmokba bújnak,
mire készen leszek,
mosollyal virulnak.

Zümmögő méhecske
beporozza szépen,
majd élvezik velem
kedvenc lépes mézem.

Hol vannak a gyöngyharmatos reggelek,
hol van a varázslatos, szép pirkadat,
az idő már régen eljárt felettem,
a sok álom már csak álmodás maradt.

A lét enged fojtó szorításából,
messze tűnnek baráti kapcsolatok,
már nem kérek a régi szabadságból,
hűlnek a szenvedélyes gondolatok.

  Újságíró szervezetünk megrendülten értesült korábbi elnökségi tagunk, Tőke  Péter haláláról.

A drótokon ezer billegő kottafej,
vidáman fecsegve, készülve az útra,
már szédíti őket a távoli delej,
hallgat a vekkerem, bennem órák odva,

fényekben fürdetett gén-kódolt térképek
az övék, északon árnyak civakodnak,
ezen a féltekén szerényebbet lépek,
meleget koldulunk a téli napoknak.