csak ketten ültek a padon
kéz a kézben, szeretetben
néma bánat az ajkakon
néhány könnycsepp a szemekben

már kilencven felett jártak
átéltek sok veszteséget
arcukon mély barázdákat
szántott hosszú, kemény élet

s most gyermekeik sírjánál
nap mint nap megpihenni jó
a rég megkopott fejfánál
kismadár dalol, egy rigó

Ó a képzelet varázslata,
szerelem játéka,
a teremtés csodája a Nő.

Ősi katlan, asszonyöl,
beleveszni mily gyönyör,
benne a szerelem tüze,
a virágok mézédes nektárja,
álmaid álma.

Dús keble édes manna,
ölelni, csókolni, szépségében elmerülni,
vágyaidat újra
és újra élni, ez a szíved vágya.

Hiába minden, most már itt az ősz,
s fákról lassan az utolsó őszi színekre festett falevél
is elengedi a fa ágát,
s egy lenge kacér szellő fuvallatára
szépen, csendesen lelibben
az avarszőnyeggel borított földre.

Szirénázik, nagyon siet,
benne bízik most egy élet,
rajta múlik, perc is számít,
milyen gyorsan, hova szállít.

Sebet kötöz, újraéleszt,
rögzíti a törött térdet,
hallgatagon dolgát végzi,
hosszú a nap, ő is érzi.

Ha a beteg alig bírja,
halál volt meghívója,
talán kaphat még pár évet,
szükség van rá, el nem késhet.

Édes alma, nem borízű,
finom, mint egy édes nedű.
Nyári alma piros színű,
vitaminban gazdag, mily egyszerű.

Az íze is csodálatos,
a húsa meg jó ropogós.
Szereti is minden kis emberke,
hisz sokféle étel készül majd belőle.

Reszelt alma, ó, de finom,
rétes, béles, pite s az almaszósz,
megrakom jól a pocakom. 

Szeptember te drága,
eleségünk tárháza.
Hegyoldalon megérett már a fürtökön
a mézédes szőlő,
hétvégén mehet már a sok szüretelő.

A tanyánkon a hét gyönyörű fán
érik az ízletes szilva, a magbaváló,
ez ám finom, lekvárnak való.

"Hull a szilva a fáról", szedjük gyorsan kosárba,
édesanyám örül majd, hogy nem jöttünk hiába.

Volt egyszer egy lombos erdő,
szélén öreg fa tuskója,
rajta áll két beszélgető,
bölcs bagoly és ravasz róka.

- Megnéztem az országutat,
szélén sok  eldobott falat,
szőrös pockot már meguntam,
figyelek a bokor alatt.

-Én meg fenn a fáról lesem
esti fények villogását,
meglátom a sok szeletet,
elosztjuk a vacsoránál.

Beszökött szobámba az éjszakai csend,
egy kutya vonyítása zavarta csak meg,
majd ő is elhallgatott,
s vackára osont.

Az ég sötét, sehol egy csillagfény,
hirtelen a nyár,
hűvösek a hajnalok már.

Forgolódok ágyamban,
a múlt sok emléke cikáz az agyamban.
Volt sok jó, mire szívesen emlékezem,
s volt sok rossz, mit jobb elfelednem.

Eső után kiscsizmában
de jó tócsában járni,
pláne, ha a ruhácskámra
nem kell nagyon vigyázni.

Oda-vissza megtaposni,
fröcskölni és locsolni,
ujjamat is belemártva
ide-oda tocsogni.

Eső után jön a csiga,
itt a szedés ideje,
kicsi vödröm hamar telik,
már alig férnek bele.

Falunap lesz a hétvégén, 
lesz itt eszem-iszom, dínom-dánom,
bizony én is nagyon várom.
Csirke, kakas, malacka bekerül a fazékba.

Szürke marha, magyar fajta,
és birka, a racka lesz a jó pörkölt alapja!
Vörösbor is kell majd hozzá,
ettől lesz az íze pompás. 

Szél tombol a hegyek között,
hajolnak a fenyvesek,
jeget dobál, havat hordja,
trombitái zengenek.

Ember bújik félelmében,
reszket, fázik mindene,
pedig nemrég még örömmel,
hódítani jött ide.

Sétálgatva indult reggel,
megmászni a nagy hegyet,
reménykedve, tele kedvvel,
hogy ő bármit megtehet.

Cipeled a hátizsákod,
hol félig van, hol tele,
tőled függ, az életedtől,
mi mindent pakolsz bele.

Kicsi zsebben van az öröm,
nagyban pedig a bánat,
vajon mi az, ami görbít
hátat és a két vállat?

Ha szeretnél boldog lenni,
pakold ki a nagy zsebet,
kevesebb a teher rajtad,
könnyebb lesz az életed.

(Férjemhez: lovag Vincze Ferenc Tamás)

A jó Isten megsajnált
Magához szólított
Itt a földön egy értékes életnek
A fájdalomból elég volt!

Úgy döntöttél, elmész
Elég volt a szenvedés
Bennünket elhagytál
Keserű, fájdalmas ez a halál.

Tanultuk az iskolában,
hogy éltek az ősök,
kik voltak és merre jártak,
hol laktak a hősök.

Magoltuk az évszámokat,
születésről, halálról,
nézegettünk színes képet
királyokról, csatákról.

Nagyon rég volt, mikor történt,
krónikások megírták,
eltelt sok év, sok évszázad,
elferdült az igazság.

Ha egy barát elköltözik,
sárgulnak a falevelek,
langyos eső megsiratja,
búsan fújnak őszi szelek.

Te szívesen marasztalnád,
de kevesek már a szavak,
nem tarthatod vissza többé,
hiába, mert úgysem marad.

Útra kel a madarakkal,
bár szomorú ez a lélek,
de várja őt, azt reméli,
egy boldogabb, és szebb élet.