Felfordulás, fejetlenség,
jellemző most világunkra,
kuszaság és rendetlenség,
hol van most a világ ura?

Átlátni ezt lehetetlen,
igazságuk el van rejtve,
az ember oly tehetetlen,
maradna, vagy messze menne.

Teremthetnél Uram békét,
rendet e kerek világban,
a fájdalmas évek végét
oly sokan kérik imákban.

Dühösen harsog
az égi hangversenyterem,
megvadult hullám
csapong a szirteken,
árnyékok cikáznak
magányos tereken,
közel a vihar. Egyedül figyelem.

Keress meg, lépj közel,
s ha távolodom,
ne engedj sodródni
messze a hullámokon,
inkább ölelj magadhoz, mikor szorít az éj,
és kiáltsd a szívembe:
Itt vagyok, ne félj!

A szépségtől fogant nyári éjeken
holt csillagmáglyák fényénél virrasztok,
ünnepli magát a szürke, megszokott,
kihalt az utca, mégis mily eleven.

Ilyenkor kerekem bőszen tekerem,
az öreg pedál lábam alatt kattog,
hajlongva köszönnek balzsam-illatok,
otthon már vár rám szirom-kerevetem.

Egyszer megírom utolsó versemet,
bezárom könyvemet és a lelkemet,
többé már nem mondom el senkinek,
szám néma lesz és jéghideg.

Leteszem tollam, vagy messze hajítom,
mit akartam, rajta van hófehér papíron,
kiírtam magamból minden rímemet,
bánatot, örömet, szörnyet és rémeket.

Nagyapád ott fenn,
néked dalol gyermekem,
angyalok nézik.

Boldog angyalok,
csillagokkal kacagók,
szeretik dalát.

Aludj el szépen,
szóljon csöpp szívedben az
altató ének ..

2021. nyár

Szíven lőtt fecske
megsebzetten is dalol
zuhan a mélybe

énekét hallod
mert szereted őt – aki
lőtt, már messze jár

őrizd szívedben
a fecske hattyúdalát
szerelemről szól

2022. 06. 30.

Néha úgy szólsz, hogy
szívemben táncot járnak
a szógyermekek

Néha úgy szólsz, hogy
sorba kell állítanom
katonáimat

Néha úgy szólsz, hogy
bársony takaró öleli
megtört vállamat

Néha úgy szólsz, hogy
szavaidból csillagpor
hullik ölembe

Néha úgy szólsz, hogy
hazug róka szalad el
a kerted alatt

Szabadnak születtél,
de összekötve kezed,
megmondják merre mész,
hol is van a helyed.

Leveszik, dolgozhatsz,
kicsit jöhetsz-mehetsz,
de majd egy újat kapsz,
régi rozsdás helyett.

Nézik az életed,
mennyire vagy hasznos,
hozod a terveket,
nem nyomnak a falhoz.

Törtem már félbe, keresztbe és hosszába,
tapostak lelkembe, döngöltek a sárba,
hittem hízelgőnek, mézes-mázas szónak,
süllyedt is velem pár elkorhadt csónak.

Rózsaszín felhők nem kísérték utamat,
csak a szél borzolta kócosra hajamat,
fejemet nagy ritkán megsimogatták,
életem vitorláját kifordították.

kezében üveggömböt tartva
nyugtatott, boldog lesz életem
arcát a fény felé fordítva
még csendben odasúgta nekem
a pénzét a perselybe tegyem

2022. június 29.

szilaj hullámokat vet a Balaton
fekete felhők gyűlnek fenn az égen
fáradtan ringatózik kis csónakom
nem láttam ilyen vad vihart már régen
elmerülni habok végtelenjében

nézd, lábát áztatja a vén Badacsony
sebtében a sötét égig nyújtózik
kergetné el a felhőket makacson
szikrázó napsütés után vágyódik
de látja, az ég a vízbe mártózik

Lehullt száradó levél,
őrzi az erdő rendjét,
bár talpam alatt ropogásuk 
megtöri templomi csendjét.

Korhadó rönkök állják utamat,
ne menj tovább, ne zavard,
talán ezt üzenik, suttogják,
hisz költenek a madarak.

Harkály küldi az üzenetet,
messze hallik kopogása,
válaszol egy vadgalamb
és a lombok susogása.

Egy halk hangot hallok,
suttogás a légben,
tán a bárányfelhők,
fenn a magas égben?

Nem lelem forrását,
bárhová is nézek,
hisz egyedül vagyok,
ez csupán a lélek.

Hallgatom mit mondhat,
mi lehet oly fontos,
de nem értem szavát,
olyan halkan suttog.