Szeretem a csöndet

Kavicsot dobtak egy tóba,
hogy az eső elálljon.

Már olyan sokat éltem,
adtam, de sose kértem,
engedek helyet másnak,
átadom magam a csoszogó,
vénséges elmúlásnak,
de arra kérlek, édes Istenem,
olyannak adjad imádott helyem,
ki arra szintúgy érdemes,
és ad valamit ennek
az ostoba világnak.
Én csak picinyke jót akartam,
de ebbe egészen belehaltam.

TM

Csöndben születik újjá minden, ami benned van

   A szőnyegbolt a zsúfolt belváros egyik kis utcájában volt. Három nagy ablaka teljes belátást engedett a bolt belsejébe. Aki benézett, láthatta a sok színes, kicsi, nagy, kerek, vagy éppen hosszú szőnyeget.

Annak idején mondták, nem szabad ilyen dolgokról beszélni, és ne is tegyem.

   A köd láthatóan bekúszott a nő szeme elé. A hídon állt, figyelte a vizet, a szél hullámokat csapott a partra. Hajó haladt át a híd alatt, csendben szelte a habokat. A köd lágyan hullámzott, lassan vonta be a látóhatárt. Még nem kelt fel a nap, és már nem is fog tudni szétnézni ezen a napon.

Hajnalban fényszórók vágják az éjt,
egy város ébred, gépzaj. Gyűrődik a fék.
Neonkeresztek villódznak fent,
valaki lép a küszöbön idelent.

Nincs jászol, sem csillag, pásztor se jár,
csak egy utcán élő, rongyos kabát.
Szeme, mint égő mécsesek mélye,
csendben figyel, nem veszi senki észre.

Hozzám a jó dolgok nem épp az anyag síkján jönnek elsősorban.

   Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szép bölcsőde. Ez a szép bölcsőde egy szép nagyvárosban volt. A várost kettéválasztotta egy hatalmas folyó, ezért nagy hidakat kellett építeni, hogy átjussanak az emberek egyik oldalról a másikra. A bölcsőde, amiről a mese szól, a hegyek között rejtőzött. A levegő itt olyan tiszta, hogy szinte harapni lehet.

Ha meghalok, ne hozzál virágot,
Részvétet se adj, ezek bolond álmok.
Ülj le a síromra, nézz bele a Napba,
Az, hogy ki voltam, csak az Isten tudja.

Csak játéka voltam az ember fiának,
Reménye csak egy leendő csodának.
Nevessetek, mikor sírom betakarják,
Dobj reám földrögöt, meg egy "Isten hozzád".

Tudom, sokszor fájt az élet,
Messze szállna már a lélek.

Egy kis lazítás

Onnan gondolnám, hogy az ilyen-olyan tanfolyamok felszínesek, mert jómagam is részt vettem egyben.

Olyan jó, ha van, akinek elmondhatod mindazt, ami bánt,
akihez odabújsz, ha elfáradtál,
aki megértően letörli fáradt arcodról az izzadságcseppeket,
és féltőn átölelve megnyugtatja háborgó lelkedet!
Olyan jó, ha édes csókját ajkadon ízleled,
és karjába zárva érzed, még mindig szeret!
Olyan jó érezni a mindennapok taposó malmában,

Úgy simulok bele a nagyvilágba,
mint tenger, a partjának karjába.