Telet hozó, morcos ember,
ködben csoszog a december.
Haján, bajszán csillog a dér,
kopár ágon süvít a szél.

Advent köszönt rá a népre,
reményt hozó közelsége
örömteli fénybe ível,
csodát művel a bús szívvel.

Elmenekül a sötétség,
rejtőzködik a rút vétség.
Várakozás hitet éleszt,
jóra vágyik már az élet.

Kiszáradt a patak medre
Vízét tűző nap kiitta
Nem virágzik már a partján
Tűzliliom virága, s margaréta

Kiszáradt a patak medre
Nem csörgedez a forrása
Nem hallatszik már csobbanása
Nap táncát kövek közt nem járja

Adventi csokor, vagy lehet koszorú,
szívemben szeretet, lelkem szomorú,
nyújtanám kezem a volt pár barátnak,
lelküket adták mennyek országának.

Várakozás, bizakodás színesek,
szeretetre hangoljátok szívetek,
békesség és reménylángok vibrálnak,
majd hit ad erőt a várakozásnak.

Ha a hegyek beszélni tudnának,
vajon mennydörögnének, vagy suttognának?
Oldalukon a kövek dübörögnének,
szálka fenyvesek derékba törnének?

Hallgasd a hegyeket, tudnak beszélni,
bennük vannak a régmúlt meséi,
a fák, a sziklák és a barlangok,
zengnek, zúgnak, mint a harangok.

Versemet, néha finom rezdülésekben
mint hajnal előtt táncoló zord fényt,
kutatni kell, mert  elbújt, csókos  szerető.

Csak szolgálok és közben átölel a Vers.
Talán szerelem, Szentéje bennem
van, vele élek és nem mindig keserves..

Én vagyok a múlt jelenében a jövő.
Csillag milliárd.  Apró villanás,
Házsongárdi temető, csillagúton át.

Pókhálón jeges gyöngyfüzér feszül,
november végére advent vetül,
egy az Isten, megroggyan a térdem,
add, Uram, családommal átéljem.

Különös advent köszöntött most ránk,
imára kezünk, mozduljon a szánk,
felragyoghat első gyertya lángja,
ölelj minket, boldogság szikrája.

reggel még simogattam fáradt kis kezed
délelőtt még kicsit nevetgéltem veled
szeretetcsókot leheltem homlokodra
gyenge mosolyt csaltam halovány arcodra

akkor még nem tudtam, utoljára látlak
nem is sejtettem, hogy végleg elbocsátlak
nem is tudtam, hogy ez most már a búcsúnap
s a halál oly hirtelen tőlem elragad

Hárpia a művészet képződménye,
Költők, festők elképzelt szüleménye.
Már időszámítás előtt megjelent,
Madárestű és szárnyú félig ember. 

Női mellű, keselyű körmű alak,
Hosszú haja lebeg, földre lecsapva.
Megzavarja az emberek nyugalmát.
És rémálommá teszi az éjszakát.

   Bevásárlóközpont, este fél nyolc, üveges szemű melósok, vörös szemű-elfolyt sminkű irodacicák, kétcekkeres anyukák, fejhangon visító gyerekek...

Könnyezik a hajnal, gyászolja a nyarat,
őszi leveleken színcseppekben harmat,
elhunytak emléknapja, apró kis lángok,
gyűlnek a sírhantok, vázában virágok.

Kőbe zárt fájdalmat, a virág sem enyhít,
néma sírnál megremegsz, ha harang csendít,
fejfák alatt vibrálnak a fények, alkony,
csillagok pislognak a fekete pajzson.