Elég! Kilencven évig kellett várni,
 hogy nemzetünk összefogás napja,
 Trianon legyen! Óh, micsoda hajsza.
 Országházunkban törvény mondta ki.

 Feszületre vetült sok ember arca.
 Könnyeik a fájdalom imái.
 Múltból a mába már egység kíséri,
 a nagy Közösséget magyarok hangja.

Márton napján írja naptár,
Kint munkának vége,
Elvetett mag alhat most már,
Gazda pihen végre.
 
Márton püspök emlékére,
Harang szól és mise,
Szent lett még ő életében,
Jósággal és hittel.
 
Fiatalon mint katona,
A lovával járva,
Köpenyét koldusnak hozta,
Jó szíve diktálta.
 
Szegényeknek adott erőt,

Vékonyra fonnyad a hold,
magába mélyed az értelem,
megszépül minden mi múlt,
dérfátyol mereng a jelenen.

Maszk mögött szorong a fény,
szürkeség virrad a tereken,
közelebb nyomul a fagy,
zsibbadtság úszik az ereken.

Aprókat rezdül a hang,
felröppen-lehullik csendesen,
levegőt sóhajt a szó,
hópehely olvad a szemeken.

Komor ábrázattal lép színre november,
könnyet rejt tarsolya, gyászol minden ember,
hűen emlékezik rokonra, barátra,
üzenetét súgja krizantém szirmába:
viszontlátjuk egymást, várjatok bennünket,
az lesz az igazi, fényességes ünnep!

Szegény denevérek!
Sötétben élő állatok!
Barlang lakó, ártatlanok
Mily sötétség, átok borult rátok?

Vírus háború dúl!
Messze földön, itt,s az égen
A világ minden zugán
Bosszút áll, ártatlan embereken!

Csendben hullnak el a csatában
Kapzsi világuralomnak nagy az ára!
Szájmaszk került a világra!
A szeretet maszk mögé zárva!

Írjon nekem egy szép kedves levelet,
melyben lefesti Balatonfüredet,
mióta nem jártam ott, mi változott,
a sétányon harmonikás is játszott.

Járja e várost még az a kis vonat,
etetik e még a fehér hattyúkat,
körtemplomban most milyen a miserend,
most is veszik e hullámokba a csend.

Istenem kiben hiszünk
Áldd meg ezt a drága hazánk,nemzetünk
Áldd meg a Te magyar néped
Nézz le ránk dörgesd meg az eget
Mert elszabadult a sátán pokla
A Te szerető nemzeted taszítja pokolra
Mert minden nap nehéz súlyt zúdít ránk
Hallgasd meg könyörgésünk mi Atyánk
Hallgasd meg könyörgésünk
Fohászunk hozzád száll

Még napsugár csillan nyeldeső fodrokban,
néha a szél zörren a parti bokrokban,
nagy folyam unottan folydogál medrében,
parti fákat az ősz színezett kedvében.

Így botlott az ősz most ős Dráva vizébe,
majd mosolyogva nézte magát tükrébe,
jól sikerült sminkjét még sokáig nézte,
míg a fagy és a dér ezt át nem rendezte.

Mesével kezdődhetne minden elmúlt nyár,
szenvedélye főzés, konyha az oltár,
ott történt valahol a Balaton partján,
talán Zamárdiban kicsi partikonyhán.

Sok-sok évek nyarait szorgalmasan főzte,
egy fiatal szakácsnőt magához kötötte,
Dráva parti kisvárost nyaranta mellőzte,
mert őt Marika néni mindig meggyőzte.

Oly csodás volt gyerekkorom,
Szeretet szállt az otthonon.
Vidám gyermekkacaj zengett,
Nagyik fogták a kezemet.

Papi ült a karosszéken.
Petróleum lámpa égett,
A feje fölött a falon,
S kukoricát morzsolgatott.

Egy kék tányér is díszelgett,
Palacsinta sütő mellett,
Zománcozott sparhelt fölött,
Melyen drága mamám főzött.

Az ember oly érzéki lény,
halad életútján,
sodorja az életörvény,
mint szél gazt az utcán.

Ha bánatot hordoz szíve,
mint a kaméleon,
megváltozik az arc színe,
fehérlik mint neon.

Amikor a szív megpihen,
reményt egy fény éltet,
visszaváltozik a színe,
és vihar sem kerget.