Hol távol a világ zaja,
Jólesik a hegyi séta.
Jó itt az erdei csendben,
Fenyő illat, szél sem lebben.
Szerpentines séta úton,
Hegyet szinte kőrbe járom.
Nézem a kies messzeséget,
A völgyön túli bérceket.
Napsugár folyton kőrbe jár,
Egy-egy felhő elé sétál.
Oly távol van a kéklő ég,
Színe csodás gyönyörűség.

A Föld legszebb országa Magyarország,
Isten keze szabta ki a határát,
Régi idők jönnek, új szeleknek szárnyán,
Ami tegnap elveszett, holnap visszajár.

Friss vetés zöldül, ébred a határ,
Turulmadár fészkel fenn a Hargitán,
Hittel mondd velem egyszerű imám;
Mit egyszer elrendeltél, úgy legyen Atyám!

Nézem kezeidet, szótlan, csendesen,
lelkedről tesz néma vallomást nekem,
míg öledben megpihen.

Napsugár melege hozta a tavaszt,
Zöldül a táj, fa új rügyet fakaszt.
Tavasz szerelmese minden élőlény,
Hatása oly varázslatos élmény.

Arcunkat érinti a langyos szellő,
Mellünkben duzzad egy új, friss erő.
Vidám életkedv tölti fel lelkünket,
S megtalálhatjuk a szerelmünket.

Mikor olyan korba léptem,
nem is volt ez olyan régen,
testemet már úgy elnyűttem,
elfáradtam, fájt a léptem.
Világjárás, gyalogtúra,
lépcsőn járni harmadikra,
már csak emlék kell, hogy legyen,
változtattam életemen.
Vettem egy szép internetet,
jött a lányom és segített,
számomra fiókot nyitott,
lépésről-lépésre megtanított.

Városligeti tónak hangulata,
Emlékeztet egy nyári vasárnapra.

/Édesapám: 111. éves lenne, Erdős György/1908.08.08. Maglóca/

Nem tudom, kinek, mit jelent e dátum?
Nekem ünnep a szívemben.
Imával gondolok rád
Édesapám, téged soha nem feledve.

Az évek száguldó vonatként szállnak tova,
Te az én szívemben vagy bezárva.
Mindig látom mosolygó arcodat,
Gyermekeid felé kitárt, óvó karodat.

Augusztus a nyárnak utolsó hónapja,
tele van tűzdelve sok jeles napokra,
Nagyasszonyunk Mária mennybe menetele,
István Királyunk, Alkotmány, kenyér ünnepe.

Csendít a harang, zúgva-bongva hívogat,
Isten házába hol imába feszül gondolat,
az a falat kenyér mit kezembe veszek,
min munkáltak azon sok szorgos kezek.

Édesapám sírjánál
Mezei István

Harminc éve már e kő Apám sírja,
kora és neve keményen bevésve,
most megállok egy röpke pillanatra,
 hogy emlékezzek szeretetére. 

Bénít minket a ravatal békéje,
megszeppent félelem, néha pár csepp könny,
ennyi marad az életünk végére,
utána feledés, és szürke közöny.

Mezei István gyermekkori zarándoklata

 
 
Hith Éva idézet: " Szépsége megnyugtatja érzékeny lelkem. "
 
Tekintetem egy kies tájon pásztázik,
Türkizkék tónak vizét tükrözi szemem.
Hullámok háta mostan csendesnek látszik,
Csobbanva simulnak a homokszemekre.
 
Szeretet ez érzem, oly finom csobbanás,
Apró homokszemek boldogan csusszannak.

Mint a friss forrásvízhez
Madár száll le szomját oltva,
Mint a harmat cseppet a virág issza,
Úgy ébred az áhítat a szívemben,
Szent István királyunk téged ünnepelve,
Ki Isten nevében összefogtad a magyar törzseket,
Hogy itt a Kárpát medence magyarjai erősek legyenek.
Te kovácsoltad nemzetté népünk,
Szent István királyunk hozzád esdeklünk;

Országunknak szorgos népe,
Feltekinthet már az égre.
Égieknek hálát adva,
Búzatermést learatta.
Gépekkel oly könnyen, gyorsan.
Köszönet a modern kornak.
Új kenyeret megszenteljük,
Szent Istvánt is ünnepeljük.
Ki államot alapított,
Magyaroknak otthont adott.
Hazánkat védeni kellett,
Önálló sosem lehetett.