Vilmos nekem is, és Erikának is naponta tartott angol nyelvleckét, mert, ahogy említettem, ő tud angolul is , és magyarul is. Sőt, nem is tudja, hogy két nyelven beszél.

A menekülő harcos
Akit úton talált a szél
Szívében a félelem vert tanyát
Ingoványos ösvényen
Hagyta el a hazát
A honvágy húsába vájt
Örömét nem látta senk

  Üldöző fente rá fogát

Már nem tudom van e hazám

Az égről apró fénynyalábokat gyűjtök
Neked, hogy akkor is lássam arcod
a fájdalom sötétségében, amikor

Falevélen topogunk,
ágak között
őszi napsugár figyel

...Mindenkiért egy-egy gyertya égjen...

Az ember embernek adta át.

az idő a századoknak tovább:
védjétek majd a dombos temetőt, 
a házakat, az élet otthonát.
Hajtott az élet, nőtt a temető.

     Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl, a falu szélén élt anyóka és apóka. Volt két gyermekük, Jancsi és Marcsi. Szegények voltak, mint a templom egere.

     Egy kis kertes házban éldegél Nagyapa és nagymama, és a kertjük benyúlik az akácerdőbe, a Lónyai csatorna közelében.

Kapaszkodjunk össze mi, MAGYARERŐSÖK,
keljenek életre a néhai ősök!
Hallgassuk intelmük, mit mondottak sorba!
Enyészet rozsdája múltunk ne rombolja!
Álljunk egymás mellé, egyenes derékkal,
írjunk prózát, verset, tisztító szándékkal.

Kicsi lányka állt a sírnál,
lobogott a gyertyaláng,
értetlen kíváncsisággal
benne csak csodát talált.

575575

     Egyszer volt, valahol a Kárpát-medencében egy kicsi ország. Ennek az országnak a partját valamikor három tenger mosta, magas hegykoszorú ölelte: A Kárpátok és a Magas tátra ölelésében feküdt ez a tá

Kiss: Na hallod, ez az idei nyár, vagy inkább ősz, sok bosszúságot hozott. Ez a sok eső, a jóból is megárt a sok.

Szonett mindenkinek

Magamról mesélek, rólatok szólok,
csak szállunk és lebegünk a kopasz, tar
ágak közt, ajkunkon mégis szól a dal,
csodálnak miket messzi galaxisok.

Emlékezés fájdalmával 
Írom szomorú soraimat
Siratok anyát,apát
Testvéreimet,rokonaimat