Sokat olvastam vándorutakról, vándorok viszontagságairól meg más effélékről, és talán ezért soha nem tartoztam az utazni vágyók közé.

/Beethoven- Symphony .No.5/Andante-..scherzo/

Feralia... a halottak napja,
Így nevezték a régi Rómában,
Holtak tiszteletének hónapja:
November a keresztény világban.

     Elnémult bennem egy ventigenus játék, amely egykor a leggyönyörűbb szólamokat zengte. Keresem mindenütt, benézek minden kis sutba, hátha ott van bánatában megbújva. Mert azt hiszi eldobtam.

Csintalan János:  fel-alá járkál és sóhajtozik: Nem jól van ez így, nem jó egyedül. Szegény anyjukom már tíz éve elment. Asszony kéne már a házhoz! Csak könnyebb lenne az életem!

Megbicsaklott az idő, de meg nem áll,
zsíros barázdák, megbúvó vetések
ölelnek, életet rejt alvó méhed,
e barna fonnyadás most csak tetszhalál.

Szereplők:
Baloghné Szélesi Kata, ápolónő
Nagy József
Kiss Antal
Csintalan János 

Már, csak elvétve hallom
az itt maradt madarak énekét,
hűvösödik, s a léthez
igazítja minden az életét.

Mindenszentek napján,
Mikor harang kondul,
Felderengnek arcok
Gyertyalángokon túl.

Várlak, mint gyermek anyja mosolyát. 
Várlak, csókolom lépteid nyomát. 
Várlak, karomba zárlak szüntelen. 
Várlak, nem hagyhatsz el már sohasem.

Őstenger párás melegéből,
ködös ismeretlenségből,
az első, egysejtű szűztől indult--
nem kérkedve ugyan, de elindult
millió éves, életkísérő útján.

A harmadik Londoni út. No, az aztán igazán várakozással volt teli. A lányunk az év elején örömmel adott hírt arról, hogy várhatóan július- ban fog érkezni az unokánk.

Hajnalban kidobtam Édesanyám gyúródeszkáját,
Készítette rajta a pogácsákat évekig serényen,
" Robi egyél , Robi egyél ! " - ezt ismételgette végtelen.

Kifut lassan ez az év is,
Szívszorító a harmónia és a napsütés.
Varázslatosan illatos tájon,
Falevelek borítják a víztükröt.

Körös-körül gyermekhantok,
két-három hetet,évet élt,
apró, kocsiny  lelkek,
Bucikáét is végre meglelem
és hosszasan beszélgetek vele.
Idén elment az Édesanyánk,
ha lenne feltámadás,
hová is mehetnél haza?

Aszkétahajlamú, koplaló szabadság,
az ország egy szétzavart szanatórium,
mákony után tántorgunk városon, falun,
mit kezünkbe adtak, töklevél, nem virág,
az aljasság, a gőg jutalma hatalom,

Kötéllel a nyakában
Láncot a lábára
Traktort elébe
Legyen-legyen vége
És száll a szikra

Akárhogy is próbálja az ember elkerülni a csalódásokat, szinte lehetetlen. Azoktól kapjuk a legnagyobb pofonokat, akiktől legkevésbé várjuk.